2 órája
Oklevél a leköszönő polgármestereknek
A választókerület leköszönő polgármestereinek munkáját oklevéllel ismerte el Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken délután Monostorapátiban. 16 távozó településvezető kapott emléklapot.
Navracsics Tibor kiemelte, hogy a térség fejlődése érdekében továbbra is számít a most leköszönő polgármesterek tapasztalatára és további együttműködésükre
Fotó: Keszey Ágnes
A monostorapáti önkormányzati hivatal épületében megtartott ünnepségen Navracsics Tibor kiemelte: aki a közügyeknek szenteli az életét, annak sok áldozatot is kell hoznia. Sokszor előfordult, hogy a településvezetők csatornát tisztítottak, rászorulóknak szállítottak ételt, segítették, hogy a gyerekek eljussanak a szomszéd település iskolájába. Többek között ezért is járt a köszönet az elmúlt évek, évtizedek munkájáért – hangsúlyozta a miniszter.
Hozzátette, vannak, akik önszántukból köszöntek el, másoknak a választási eredmény másként sikerült a vártnál. Navracsics Tibor megjegyezte, a most véget érő önkormányzati ciklus sok szempontból terhelt volt: a koronavírus-járvány, a háború, az infláció okozta nehézségek a mai napig is hatással vannak mindennapi életünkre. Ezekkel együtt élve kellett fenntartani a települések gazdasági helyzetét, fejlesztéseket megvalósítani és összetartani a közösséget is.
Navracsics Tibor végezetül kiemelte, hogy a térség fejlődése érdekében továbbra is számít a most leköszönő polgármesterek tapasztalatára és további együttműködésükre. A köszönőoklevelek átadása előtt Takács Péter, a házigazda település elöljárója, aki továbbra is marad Monostorapáti polgármestere, beszédet mondott, felidézve az elmúlt időszak nehézségeit és sikereit.
Az ünnepség kötetlen beszélgetéssel zárult.