Rendezvények

2024.09.01. 13:00

Mozgalmas szeptemberre számíthatnak Sümegen

A változatos augusztusi rendezvények után a szeptember is mozgalmas lesz Sümegen a kultúra területén. A Kisfaludy Sándor Művelődési Központ az ősszel is gondoskodik jó programokról.

Szijártó János

Erről Oszkai Réka intézményvezető tájékoztatta lapunkat. Mint elmondta, szeptember 11-én 18.30-tól Jakupcsek Gabriellával találkozhatnak az érdeklődők a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban. A napos B oldal – Van élet 40 után címmel meghirdetett előadásra és közönségtalálkozóra a jegyek már megvásárolhatók a jegypénztárban, illetve  az online felületen. Szeptember 18-án 17 órától a Népdalaink jelképrendszere című különleges előadásra invitálják a népdalok és népi kultúra szerelmeseit. A vendég Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens, etnográfus lesz. Ezzel az előadással szeretnék újra elindítani a Kisfaludy dalkört. A hagyományos sümegi szüretet szeptember 21-én rendezik meg, családi és hagyományőrző programokkal, koncertekkel, szüreti bállal egybekötve.

A Kisfaludy Sándor Művelődési Központban egész évben változatos programok várják a közönséget. A képen egy korábbi sikeres néptáncgála szép pillanata
A Kisfaludy Sándor Művelődési Központban egész évben változatos programok várják a közönséget. A képen egy korábbi sikeres néptáncgála szép pillanata
Fotó: Szijártó János / Napló

Ezzel együtt indul a színházi évad Sümegen, és megkezdték a bérletek értékesítését. Mint megtudtuk, októberben, novemberben és decemberben is számíthat színházi előadásra a sümegi közönség. A Kisfaludy Sándor Művelődési Központban szeptember 15-ig vásárolhatják meg az érdeklődők a színházbérletet a Pesti Művész Színháztól három előadására, utána kezdődik a  jegyértékesítés. A közönség október 12-án láthatja Bernard Slade 1975-ben írt Jövőre veled, ugyanitt című vígjátékát, amelyért Tony-díjra jelölték, majd filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. November 12-én mutatják be Sümegen a  Kisfaludy Sándor Művelődési Központban az Eszeveszett primadonnák című darabot, december 28-án pedig már előszilveszteri előadásként ajánlja a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ a Nevetni kell, ennyi az egész című kabaréestet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában