Emléktábla őrzi a tiszt emlékét

3 órája

A legendás Markóczy János tábornok tiszteletére

Vitéz Markóczy János altábornagy, a Magyar Királyi Kinizsi Pál Honvéd Tiszthelyettesképző Iskola parancsnokának nevét viseli a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ Csapatművelődési Otthona, ahol pénteken emléktáblát avattak a legendás tiszt tiszteletére.

Juhász-Léhi István

Földesi Ferenc nyugállományú ezredes beszédében elmondta: a parancsnokoknak fontos szerepe volt abban, hogy a Magyar Királyi Jutasi Honvéd Altisztképző és Nevelőintézetnek ilyen hírneve lett. Közülük is kiemelkedik Markóczy János akkori ezredes, majd később altábornagy. Az intézet húsz évig működött, 1924 és 1944 között hét parancsnoka volt.

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Földesi Ferenc megemlítette Csillag Viktor ezredest, aki a leghosszabb ideig volt az intézet parancsnoka, de a legnagyobb hatású Markóczy János altábornagy volt 1940-től 1944-ig.

Markóczy János azért is nagy tiszteletnek örvendett mert Balatonszőlősön egy templomot építtetett. A tábornoktól 1944 tavaszán nagy szeretettel búcsúztak. A helyi újság azt írta, hogy a Jutasi tiszthelyettesképző iskola növendékeinek felemelt karjából alkotott diadalkapu alatt vonult végig, a Jutasi úton katonáinak sorfala között távozott. Földesi hangsúlyozta: azzal, hogy most egy épületet, illetve annak egy termét nevezik el Markóczy tábornokról, újra visszaérkezett Veszprémbe.

Kaszab Zoltán, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa szerint az ő generációja szerencsés, mert ők azok, akik megkapták a lehetőséget és ezzel a felelősséget is, hogy a Jutas örökségét ápolják és fáklyaként tartsák maguk előtt, majd adják tovább megőrzésre a következő generációnak. Úgy vélte, ez nem csak arról szól, hogy a 80-100 évvel ezelőtti eseményekről anekdotáznak, hanem arról is, hogy kutassák az eddig nem ismert részleteket, és nem utolsó sorban fenntartsák az intézet méltán kiérdemelt hírnevét.

A táblaavató és névadó eseményen részt vett Aranykovács Andrea főtanácsos, a Honvédelmi Minisztérium Kulturális és Társadalmi Kapcsolatok Osztályának osztályvezetője, Frankó Imre ezredes, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnoka és Bardon Tamás ezredes, a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka, akik a nemzeti szalag átvágásával hivatalosan is átadták a vitéz Markóczy János altábornagyra átnevezett Csapatművelődési Otthon épületét, és felavatták emléktábláját, amit Szabó György alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálatának kiemelt tábori lelkésze áldott meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában