Legyünk kovász közösségeinkben (galéria)

Péterváry-Szanyi Brigitta múzeumigazgató ünnepi beszédében elmondta, a hagyományok egy-egy közösség gyökereit jelentik. Ezzel kapaszkodnak a múltba, hiszen fontos tudni, hogy honnan jöttünk, csak így tekinthetünk előre, és tudhatjuk, hogy merre tartunk. Hagyományaink adják a közösségek megtartóerejét. Ebben fontos szerepe van a múzeumnak, mint a hagyományok őrzőjének.

Úgy fogalmazott, nem csekély szerep ez, hiszen ez az intézmény olyan a közösség életében, mint a kovász a kenyérben, felemeli és összetartja azokat. 

Feladatuk nemcsak az, hogy megőrizzék a múlt tárgyait és hagyományait, hanem hogy szerepet vállaljanak azok életre keltésében és életben tartásában is. Hangsúlyozta, augusztus 20-a Magyarország legnagyobb ünnepe: a keresztény állam megalakulásának, Szent Istvánnak és az új kenyérnek az ünnepe. Ekkor emlékezünk a magyar állam kezdetére, első királyunkra és példájára, valamint ekkor tartjuk az új kenyér ünnepét az aratások után. A kenyér a jólét, a gyarapodás szimbóluma is. 

Szabó Miklós, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei alelnöke arról beszélt, a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program 2024-ben a 14. évébe lépett. Az elmúlt évek sikerei alapján ez a program a magyar gazdatársadalom meghatározó jótékonysági mozgalma, mely összefogja az egész Kárpát-medencét. A program keretében a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében búzát gyűjtenek magyarországi, valamint a Kárpát-medence magyarlakta gazdálkodóitól, majd az ebből készült lisztet jótékonysági szervezeteknek adományozzák határainkon innen és túl. Tavaly Veszprém vármegyében 282 gazdálkodó összesen 14 300 kilogramm búzát ajánlott fel. Ebből a vármegyében 9300 kilogramm lisztet juttattak el jótékonysági szervezeteknek. Az idei évben is azt tűzték ki célul, hogy az előző évek adományozását túlszárnyalják.

 Elmondta, hálásak lehetünk Szent István királyért, hálásak lehetünk azért, hogy van kenyerünk, hálásak lehetünk a sok ajándékért, amit a Jóistentől kaptunk. Ezért szokás nap mint nap, ma pedig különösen is megáldani a kenyeret, megáldani azt az ételt, amit magunkhoz veszünk, amiben mindig benne van az Istennek az ajándéka, hiszen a termés nélkül nem tudnánk mit enni.