Sport kitűnő közösségben

2024.08.26. 18:00

Családi napot szerveztek a füredi vitorláskikötőben

Kitűnő hangulatú családi napot szerveztek a Balatonfüredi Yacht Clubban (BYC) a minap, melyet Böröcz István, a BYC ügyvezetője a közösségépítés miatt rendkívül fontosnak nevezett.

Kovács Erika

– Ilyen alkalommal az egész közösség – aki vitorlázik, illetve itt dolgozik – együtt van, érvelt Böröcz István a nap mellett. Hozzátette, kitűnő alkalom nyílik a nagy beszélgetésekre, sokan elhozták a családjukat is. A kikötőben ezen a napon természetesen szerveztek házi vitorlásbajnokságot is, majd díjazták a különféle kategóriák, korosztályok nyerteseit. Az külön felemelő volt, hogy a díjakat Böröcz István ügyvezető, Hercsel Erik, a BYC új elnöke és Vadnai Jonatán olimpikon adta át, köztük a legfiatalabbnak, az ötesztendős Pécsváradi Vincének. 

Fotó: Kovács Erika  / Napló

Vadnai Jonatán és testvére, Benjamin élménybeszámolót is tartott a marseilles-i vitorlásversenyről. Részt vett a rendezvényen mások mellett Böröcz Bence is, aki egyetlen magyarként versenybíróként tevékenykedett a párizsi olimpia vitorlásversenyein Marseille-ben, és most feleségével, Szilágyi Zsuzsával és kisfiával, Benedekkel együtt érkezett. Arról beszélt, jó érzés végre pihenni, ráadásul családja körében teheti ezt, itt, a Balaton-parton, ebben a kikötőben, ahová mindig szívesen jönnek. – A versenyeket nagy hőségben, napsütésben, gyenge szélben rendezték meg az olimpián, mely mindenkinek nagy kihívást jelentett, fogalmazott Böröcz Bence. – A Balaton, Balatonfüred kikapcsolódást, nyugalmat jelent számunkra – összegzett Zsuzsa. 

A füredi gimnazista, Kocsis Csillag SUP-versenyző, aki Európa-bajnok, a világbajnokságon második és harmadik helyezést ért el, kiemelte, a családi napon a beszélgetés és a másokkal való találkozás mellett természetesen szakít időt arra is, hogy kimenjen a vízre és eddzen egy jót, ugyanis készül a szeptemberi koppenhágai világbajnokságra, ezért minden percet kihasznál a felkészülésre. A családi napon a szervezők finom étellel kínálták a megjelenteket, amit Tóth László és Bacskai Károly készített el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában