A hőség sem jelentett akadályt

2024.07.05. 10:00

Szent László-napi falubúcsú

A Szent László-napi búcsú alkalmából idén is programra várták az érdeklődőket Aszófőn. A nagy hőség sem hátráltatta a délutáni programok lebonyolítását, a szabadtérre meghirdetett műsorok többségét árnyékos helyszíneken és a kultúrház hűs nézőterén tartották meg.

Jákói Bernadett

Bíró Edit Mosolyvár nevű játszóháza vidám hangulatot teremtett a kisgyermekes családoknak a hőség ellenére is, szebbnél szebb arcfestés készült a gyermekeknek. A délutáni jó hangulatról Szalay Zsolt gondoskodott, aki estig harmonikaszóval, örökzöld slágerekkel szórakoztatta a falu népét. Nagy előkészülettel, gondos szervezésben, a nagy népszerűségre való tekintettel immár harmadszor mutatta be a Dallamvilág Musical Csoport a Borban az igazság, borban a vigasz című, a Petőfi 200 emlékév alkalmára Nagy Annamária művészeti vezető által rendezett zenés színpadi produkciót a lelkes helyi lakosság apraja-nagyja közreműködésével. A hőség enyhültével egyre többen merészkedtek ki a délutáni grillpartira, amelyen az önkormányzat képviseletében Keller Vendel polgármester és a grillező csapatok látták vendégül a lakosságot.   

Vendégül látták a közönséget a zenés produkció szereplői
Fotó: Jákói Bernadett

Az állandó aszófői sütőasszony, Nagy Andrásné Erzsike néni lángosa hamar elkelt a vigadók körében. A szolgálatot teljesítő motoros mentős mutatta be a gyerekeknek a mentéshez szükséges felszereléseket és a járművet. Közben vidám zeneszó mellett a grillező, versenyben álló csapatok is derekasan helytálltak. A Jó palócok csapata palacsintát sütött, a Kulturális ízlelőbimbók nevű formáció vadat és igazi húskülönlegességeket kínált. A Ha én lennék a főnök nevű csapat tócsival és sült húsokkal lepte meg a helyieket. A támogatókból nem maradhat el az Aszófői halsütő felajánlása sem, akik rengeteg finom halétellel és salátákkal kínálták a szórakozókat. Este DJ Kárász retró zenékből álló partijára táncolhattak a vidám falubúcsú résztvevői. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában