Közösségi és rendezvénytér

2024.07.11. 17:00

Kemencét építenek pályázati segítséggel

Több mint 12 millió forintos támogatást nyert el kemenceépítésre Balatonfűzfő önkormányzata, mely 2022 novemberében pályázott a Vidékfejlesztési program egyik kiírására.

Kovács Erika

Céljuk a fűzfőfürdői közösségi és rendezvénytér szolgáltatásainak bővítése egy kemence építésével. A megvalósításban a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesülete Balatonfűzfő és Térségének Mozgássérültek Csoportjával, a Balatonfűzfő–Litér Turisztikai Egyesülettel és a Balatonfűzfői Vendégváró és Gasztronómiai Egyesülettel működnek együtt, ugyanis mindhárom szervezet használja az intézményt és az egyik legjelentősebb városi fesztivál lebonyolításában, önkéntes alapon, aktívan részt vesznek.

Reményeik szerint a kemence köré szervezendő program önálló vonzerőt jelenthet a helyiek és a turisták számára, de lehet kiegészítője is egy jelentősebb fesztiválnak. A fejlesztéssel egy 110 centiméteres kemencét építenek sparheltekkel, kéménnyel, munkapultokkal, mosogatótálcával. Az önkormányzat a kemence megépítésével közösségépítés kezdeményezője is, mert az elképzelése szerint nemcsak a turisztikai szezonban, hanem azon kívül is lehetőség lesz a használatára. Úgy vélik, a leendő kemence olyan közösségi színtérré teszi az intézményt, ami még inkább összehozza és a gasztrokultúrán keresztül tovább építi a közösségeket, asztalhoz ülteti a helyieket, a vendégeket. Amíg készül az étel a kemencében, a résztvevők elbeszélgetnek, barátkoznak egymással, így jelen van a hagyományőrzés is. 

Reményeik szerint a kemence használatával tovább erősödnek az emberek közötti kapcsolatok, új ismeretségek születnek, egy-egy programra pedig olyanok is ellátogatnak, akik maradnak és később a közösség részeivé válhatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában