Kibocsátó ünnepség

2024.07.12. 10:43

Ezentúl ők is ránk vigyáznak: esküt tettek az újonc tűzoltók

Ünnepélyes keretek között tartotta meg kibocsátó ünnepségét a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A százkilenc újonc tűzoltó a szervezet vezetői, valamint a társ- és rendvédelmi szervek képviselői előtt július 11-én tett fogadalmat.

Veol.hu

Az ünnepség első mozzanata az eskütétel volt, amelynek szövegét Szépligeti Mátyás hallgató mondta elő.

Veszprém vármegye újoncai a balatonfűzfői és a pétfürdői hivatásos tűzoltó-parancsnokságok beavatkozó állományát fogják erősíteni
Fotó: Csondor Henrietta tűzoltó főhadnagy

Ezt követően dr. Bolcsik Zoltán, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára köszöntötte a megjelenteket. Az államtitkár úgy fogalmazott, bár a kihívások alapjaiban nem változtak, az ezekre adott válaszok annál inkább. Mint mondta, a gyorsan változó világgal folyamatos képzésekkel a készenléti állománynak is lépést kell tartania. Hozzátette, a biztonságos beavatkozáshoz szükséges feltételeket a Belügyminisztérium biztosítja.  

A hallgatói válaszbeszédben Dudás János tűzoltó őrmester tolmácsolta a végzettek tapasztalatait, érzéseit. „Megtiszteltetés, hogy ezen a számunkra meghatározó eseményen itt állhatok, és nemcsak a magam, hanem társaim nevében is szólhatok önökhöz. Ezt a pillanatot már hónapok óta vártuk, és elképzelni sem tudtuk, hogy mit fogunk érezni, mikor átéljük” – kezdte beszédét. Szólt arról, hogy a képzés során vált egyértelművé számukra, hogy sokkal több erőfeszítést igénylő, összetettebb, nehezebb munka vár rájuk, mint ahogyan arról az elején vélekedtek. 

Ezt követően elismeréseket vehettek át a legkiválóbbak. Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató a tűzoltó szakképzésben nyújtott tanulmányi eredménye és közösségi munkája elismeréseként főigazgatói tárgyjutalomban részesítette Szépligeti Mátyás, Szántó László Imre, Boros István és Tóth Kornél tű. őrmestert. Az elismeréseket az államtitkár és a főigazgató nyújtotta át a tűzoltóknak.

A hagyományokat követve az ünnepségen a kegyelet koszorúját is elhelyezték a tűzoltók a katasztrófavédelem és jogelőd szervezetei Hősi Halottainak emlékművénél.

A rendezvény végén dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató köszöntötte az esküt tett tűzoltókat. A főigazgató gratulált az elvégzett munkákhoz, a tanulmányok befejezéséhez, méltatta választásukat, amely az egyik legszebb hivatáshoz vezette őket, és további szakmai sikereket kívánt az újonc tűzoltóknak. 

Fotó: Csondor Henrietta tűzoltó főhadnagy

Veszprém vármegye újoncai a balatonfűzfői és a pétfürdői hivatásos tűzoltó-parancsnokságok beavatkozó állományát fogják erősíteni. A szolgálatukat július 12-ei hatállyal megkezdő tűzoltókat dr. Csillag István tűzoltó ezredes, vármegyei igazgató az aznapi vezetői értekezleten köszöntötte és eredményes munkát kívánt nekik.

Hegedűs Dominik Zsolt, Tóth Péter és Benkő Attila tűzoltó őrmesterek a Balaton-parti, míg Strommer Máté, Sági Martin és Schrancz Frigyes tűzoltó őrmesterek a pétfürdői tűzoltóságon fogják hivatásos szolgálatukat megkezdeni - tudtuk meg Csondor Henrietta katasztrófavédelmi szóvivőtől.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában