2024.06.11. 19:56
Rozé-, Rizling- és Jazznapok Veszprémben: prémium kínálat italból, zenéből és ételből (képgaléria)
A Balaton-borrégió harminc kitűnő borásza mutatkozik be, a hangulatról harminc koncert is gondoskodik a Rozé-, Rizling- és Jazznapokon – mely több mint tíz éve a VeszprémFest állandó kísérőrendezvénye – Veszprémben az Óváros téren július 12–21-e között, hangzott el sajtótájékoztatón a vármegyeszékhelyen, az Oliva étterem udvarán kedden.
Mészáros Zoltán főszervező, étterem- és hoteltulajdonos bemutatta a kínálatban szereplő borokat
Fotó: Fülöp Ildikó / Napló
Porga Gyula polgármester, Mészáros Zoltán főszervező, étterem- és hoteltulajdonos és Zsandár Tamás fesztiváligazgató egyebek mellett elmondta, a Balaton-borrégió kitűnő borait lehet kóstolni az ingyenes rendezvényen, így a Badacsonyi, a Balatonboglári, a Balatonfüred–csopaki, a Balaton-felvidéki, a Somlói és a Zalai borvidék nedűit, melyeket, köztük saját lovasi borát is, Mészáros Zoltán kivételes hozzáértéssel bemutatott. Elhangzott, a borrégió zászlósbora az olaszrizling, mely nehezen viseli a felmelegedést, ezért egyre több gazda „előremenekül”, és szárazságot jól viselő fajtákat ültet.
Porga Gyula az Európa Kulturális Fővárosa-évad programsorozatát helyezte mondandója középpontjába, mely – mint mondta – sikerét a Rozé-, Rizling- és Jazznapoknak is köszönhette. Örömmel szólt arról is, hogy az UNESCO Magyarországon egyedüliként Veszprémet a zene városának nyilvánította, melyhez a júliusi rendezvény szintén jelentős mértékben hozzájárult. Mindemellett elhangzott még, hogy az említett napokon a jazz kiválóságai is fellépnek, és a szervezők nagy figyelmet szenteltek a fiatalokra és a nekik szóló programokra, továbbá számos újdonsággal is kirukkolnak majd.
Az Óváros téren az említett időben kitűnő gasztronómiai kínálatból is lehet majd válogatni. A rendezvény – amit átlagosan 20 ezer ember látogat – költségvetése mintegy 65 millió forintra tehető, amit támogatóik finanszíroznak. A sajtótájékoztatón bemutatták, kínálták a kitűnő nedűket, illetve a világszerte trendi rozét és proseccót is.
A Rozé-, Rizling- és Jazznapok sajtótájékoztatója
Fotók: Fülöp Ildikó/Napló