2024.06.07. 11:00
A jövő a jelenből, a jelen a múltból táplálkozik
Kislőd sok tekintetben fejlődött az elmúlt önkormányzati ciklusban.
Amint azt Bódis Zoltán polgármester lapunknak elmondta, az utóbbi néhány év eredményei között szerepel, hogy az iskola a városlődi német nemzetiségtől átkerült a kislődi fenntartó tulajdonába.
– Így az iskolánk hazatért, a falu is szépül, útjaink javulnak. Pályázatokon több mint 200 millió forintot nyertünk, 130 millió forint feletti a tartalékunk, adósságunk nincs. A falu vagyona folyamatosan nő, gazdálkodásunk kiegyensúlyozott. Nagy terveink vannak a következő öt évre is, több mint 50 építési telket alakítottunk ki, kész terveink vannak egy sportcsarnok építésére, és a lakosság növekedése miatt új óvoda építésére is szükség lesz. Kislőd fenntartható fejlődési pályára állt, lélekszáma nő, szeretném ezt kiteljesíteni – mondta Bódis Zoltán, aki most, akárcsak öt évvel ezelőtt, készül a település vezetésére. Akkor alázattal és nagyfokú felelősségtudattal vette át elődjétől a stafétabotot, hónapokig tartott, mire a község lakóival összecsiszolódtak – emlékezik Bódis Zoltán, aki gyakorlatias polgármesternek vallja magát.