Adomány

2024.05.16. 12:00

Példaértékű segítség: kilencszázezer forinttal támogatja a koraszülötteket a balatonfüredi hotel

Kilencszázezer forinttal támogatja a Hotel Golden Lake Resort a veszprémi koraszülött alapítványt, az erről szóló oklevelet Rádóczy Andrea, a hotel tulajdonosa, ügyvezetője adta át Tenk Tamásnak, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány kuratóriumi elnökének, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház koraszülött intenzív osztálya részlegvezető főorvosának a szállodában szerdán.

Kovács Erika

– Működésünk kezdete óta fontos számunkra a társadalmi felelősségvállalás – fogalmazott Rádóczy Andrea. A hotel tulajdonosa, ügyvezetője hozzátette, évek óta támogatják a rászorulókat, és rendszeresen segítik az óvodai alapítványokat is. Személyes érintettségére utalva megjegyezte, az utóbbi években a gyermekek kaptak náluk főszerepet, mert háromgyermekes anyaként is tudja, mennyire fontos a kicsik egészséges fejlődése, a körülményeik. A koraszülötteket magánszemélyként és családja is támogatja, mert Rádóczy Andrea ikrei születésük után a kórház koraszülöttosztályára kerültek. Ma is hálás szívvel gondol az ott dolgozók munkájára, ugyanis gyermekei egészségesek, okosak. Felidézte, január végén indították el a szállodában a koraszülötteket segítő kampányt, miszerint a február elseje és április 15-e közötti foglalásokból a vendégek tetszésük szerint adományozhattak a koraszülötteknek. Kifejezetten olyan csomagokat kínáltak nekik, melyekkel támogathatták az említett apróságokat. Rádóczy Andrea köszönettel beszélt vendégeik adományáról.

Rádóczy Andrea, a Hotel Golden Lake Resort tulajdonosa, ügyvezetője átadta Tenk Tamásnak, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány kuratóriumi elnökének, a veszprémi kórház koraszülött intenzív osztálya részlegvezető főorvosának az adományról szóló jelképes oklevelet Fotó: Kovács Erika

Tenk Tamás főorvos mondta, közel 22 éve szervezte meg az állam a koraszülöttmentést az egész országban, addig egy budapesti alapítvány látta el ezt a feladatot. A főorvos méltatta a koraszülöttek, illetve a beteg újszülöttek küzdelmét az életért. Kiemelte, évente 3500 koraszülöttmentés történik Budapesten, és 3500 vidéken. A veszprémi alapítvány 2500-3000 koraszülöttet szállított az elmúlt 22 év alatt, és az összes gyermek eljutott a végleges ellátóhelyre, illetve a kórházi osztályra. Magyarországon viszont évente sajnos 15-20 koraszülöttet elveszítenek. 

A főorvos beszélt az elmúlt évek rendkívüli technikai fejlődéséről; kiderült, a szakterületnek extrém műszerigénye van. A koraszülöttosztályon 250 műszert használnak a kicsik ellátásához, így például lélegeztetőgépet, légzést segítő eszközöket, monitort, infúziós pumpát, inkubátort, röntgent, ultrahangot. Az alapítvány a mentésen túl a befolyt összegekből támogatja a vármegye koraszülött gyermek intenzív ellátását, mely támogatás összege a 22 év alatt meghaladta a 100 millió forintot. Tavaly 16 millió forintért lélegeztetőgépet vettek, és minden évben vásárolnak különféle eszközöket. Az említett szakterületen kevés a személyzet, átlagéletkoruk 50-55 év körüli, nincs utánpótlás. Az alapítvány kiemelten kezeli a képzéseket, melyek a szülőket is érintik, hogy adott esetben tudják, mit kell tenni a kicsikért. 

A főorvos nagy köszönettel fogadta az adományt, melyből lélegeztetőgépet és a hozzá szükséges eszközöket vásárolnak a koraszülöttmentő-autóba. Tenk Tamás főorvos a hotel tulajdonosának jelképesen egy miniatűr koraszülöttmentő-autót ajándékozott, melyet a recepción helyeznek el, hogy így is felhívják a figyelmet a nemes ügyre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában