Csakis velem lehet teljes az életed

Még nem tudod, milyen vagyok, de érzem, szeretni fogsz. Vársz rám. Nem vagy türelmetlen. Elképzeled ezerszer, milyen lennék kislánynak, kisfiúnak. Tervezgeted, hogyan öltöztetsz, hogyan nevelgetsz majd. Képzeletben felépíted a jövőmet, kisiskolás kortól a felnőttkorig, és várod a születésnapomat. Úgy gondolod: csakis velem lehet teljes az életed!

Ahogy növekszem, egyre kevésbé férek el itt. Hamarosan eljön az idő, amikor útnak indulok a fény, a levegő, az indulathullámok világa felé, hogy mindettől kábán és sebzetten újra nálad keressek menedéket. Már készülődök, mama. Még nem ismerem az igazságtalanságot, a fájdalmat, a haragot és a betegségeket. Furcsamód mégis érzem már, ha örülsz valaminek, és engem is kínoz a bánatod. 

Nem szeretem, ha szomorú vagy, mama. Tudom, bánt a bizonytalanság, a gyötrő aggodalom: milyen világ vár, milyen esélyei maradnak a gyermekednek a veszélyek túlélésére… Féltesz. S ha már nem köt köldökzsinórnyi biztonság hozzád, ha már nem érzem a szíved zuhogását, ha magamra maradok az élettel, amely odakint egyre fenyegetőbb, vajon tudsz-e segíteni? S tudnak-e segíteni gyermekeiken mindannyian az édesanyák?

Belőled kilépve látszólag majd a fénybe érek. Félek, de készülődök, mama. Ne ijedj meg, ha sírva érkezem kiszakadva belőled. Köss magadhoz számtalan szállal, ne hagyj magamra a léttel, mama. Segíts, hogy az anyaöl melegéből, bársonysötétből kitépve ne féljek. Segíts, hogy éljek…!

Gyermeknap van. Tudom, arra gondolsz: ha majd sírva megérkezem, gyermeknyi létem napjai legyenek gyermeknapok. Békések, és más veszélyektől mentesek, hogy emberré nevelhessen a szereteted, mama…! S akkor már az év minden napja gyermeknap lesz!

Tollár Sándor