Tábla

2024.04.10. 12:40

Áldozó Tamás: Ne adjunk teret a provokációnak!

Nagy port kavart az a tábla, melyet néhány napja helyezett ki valaki Pápán egy Béke téri ingatlanra. A kifüggesztés szerint még az idei évben lítiumion-akkumulátorokhoz szükséges elemek gyártása kezdődik meg, emellett egy 220 férőhelyes munkásszállót, valamint dolgozói étkezőt is kialakítanak. Az ügyben Áldozó Tamás is megszólalt, a polgármester rámutatott, a szóban forgó, több mint 21 ezer négyzetméteres területen semmilyen ipari tevékenység nem végezhető, és azt kérte, a pápaiak ne adjanak teret a provokációnak.

Haraszti Gábor

Grőber Attila, a DK, a PM, az LMP, az MSZP, a Momentum Mozgalom és a Közösen Pápáért Egyesület polgármesterjelöltje kérdést intézett politikai ellenfeléhez, arra szeretett volna választ kapni, hogy ki az a befektető, aki az elmúlt napokban lázba hozta a várost, hogy akkumulátorokhoz fognak alkatrészeket gyártani, és tudott-e erről a város vezetése?

Néhány óra alatt lekerült a tábla az épület faláról Fotó: Facebook

– Grőber Attila ötévente aggódik a városért – fogalmazott videójában Pápa polgármestere. – Legutóbbi aggodalma 2019-ben, az önkormányzati választások előtt – a mostanihoz hasonlóan – két hónappal kezdődött, és az önkormányzati választások napján ért véget. Véget ért azért, hogy utána öt évig tökéletesen észrevétlen maradjon, vagy ahogy ő fogalmazott, ne a városért, hanem a városból éljen. Egyre határozottabb meggyőződésem, hogy a Béke téren nincsen semmiféle kínai befektető. Mondjuk ki őszintén, provokáció van.

Áldozó Tamás emlékeztetett, az önkormányzat már 2019-ben rendeletben kizárta annak a lehetőségét, hogy a Béke téren ipari tevékenység folyhasson.

– Talán azért kerülte el ez Grőber Attila figyelmét, mert ez a rendelet is azok közé tartozott, amiket Grőber Attila nem szavazott meg. Vannak a városban kínai befektetők. Az önkormányzat képviseletében tárgyaltunk is velük. A tárgyalások részleteiről és következményeiről a képviselő-testületnek és a gazdasági bizottságnak beszámoltunk. A gazdasági bizottság elnökét, aki a beszámolóról szóló napirend tárgyalását vezette, és azt elfogadásra a bizottság tagjai elé terjesztette, úgy hívták, hogy Grőber Attila. Az a kínai vállalkozás, amelyikkel tárgyaltunk, a mai napig működteti a Pápai Húst, több száz pápai család megélhetését biztosítva ezzel. A vádaskodás, a megosztás, a gyűlöletkeltés súlyos dolgok, mérgezik a város levegőjét. Minden józan gondolkodású pápait arra kérek, hogy ne adjunk teret a DK-s gyurcsányista provokációnak, a helyi zsebgyurcsányoknak – mondta Áldozó Tamás. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában