Átlépte hazánk határát a veszettség vírusa

Amint azt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményéből megtudtuk, az országos főállatorvos soron kívüli vakcinaszórást rendelt el a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területén előforduló veszettségesetek miatt. Idén nyolc esetben állapította meg a Nébih laboratóriuma a betegség jelenlétét, legutóbb február 12-én egy monitoringvizsgálat céljából kilőtt rókából azonosították a vírust.

A tavaszi immunizálást megelőző, rendhagyó intézkedés célja a járványügyi helyzet javítása, a betegség szomszédos területekről történő újbóli behurcolásának megakadályozása, a háziállatok védelme és természetesen az emberi megbetegedések megelőzése. Az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a vármegye teljes területén a rókák élőhelyeire. A művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Ugyanakkor ebzárlat és legeltetési tilalom ezúttal is lesz, melyről az illetékes járási állategészségügyi hivatal, valamint a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A rendhagyó vakcinaszórás mellett idén sem marad el a tavaszi rókavakcinázási kampány, az ország déli és keleti felét érintő immunizálási program március végén indul majd.

Ami a Dunántúlt érinti, az ott élőknek egyelőre nem kell aggódniuk, de az országosan is jellemző fellazult oltási fegyelemnek szükségszerűen változnia kell. Erről már Ásványi Tamás tapolcai állatorvos beszélt a témával összefüggő kérdésünk kapcsán. – Az ukrán-orosz háború a vadállatokra is hatással van, és ennek következtében sok róka vándorolt át hozzánk Ukrajnából. A veszettség legfőbb terjesztője pedig éppen a vörös róka, s a hazánkban sokáig visszaszorult veszettséget az érkező állatok ismét felélesztették. Ráadásul ez a félelmetes betegség a vadon élő és a házi emlős állatokra, valamint az emberre is veszélyt jelent. Sajnos a magyar rókapopulációban is megjelent a fertőzöttség, de emellett már tudunk szarvasmarha- és kutyaveszettségről is. A vakcinakihelyezéssel igyekeznek megállítani a terjedést, reméljük, sikerül – mondta az állatorvos. Hozzátette, hogy a Tisza és a Duna vonala természetes határként bizonyos mértékű védelmet jelent, amelyen nehezen tör át a betegség. De a nyugati vármegyék felé való terjedést kizárni nem lehet. Ezért hangsúlyozottan felhívta a figyelmet arra, hogy az ebek védőoltását vegyük komolyan, saját egászségünk érdekében is.

– Kissé elkényelmesedett a lakosság a betegség visszaszorulása miatt hazánkban, a kutyáknak nagyjából csak fele van vakcinázva. Azonban a most kialakult helyzetben az oltási fegyelem lazulása nem megengedhető. Komolyan kell venni a fenyegetést, mert a veszettség olyan vírusos betegség, amit gyógyítani nem lehet. A védekezésnek kizárólag egyetlen módja van, a megelőzés, állaton, emberen egyaránt. Súlyos árat fizethet bárki, aki megfeledkezik arról a fontos szabályról, hogy vadon élő állathoz akkor sem érhetünk hozzá, ha az nagyon szelídnek tűnik. Ha megharap a barátságosnak tűnő róka, az végzetes lehet. A magyarországi protokoll úgy szól, hogy ha olyan állat, amely hordozhatja a vírust – legyen az kutya, macska, borz vagy mókus – harapása történik, akkor tizennégy nap áll rendelkezésre az illetékes állategészségügyi hatóságnak ahhoz, hogy a „tettest” megvizsgálja, megfigyelését elrendelje. Ha ebben az időszakban nem mutat veszettségre utaló tüneteket a harapó állat, akkor biztosra vehető, hogy az ő nyálában nem volt veszettségvírus. Sajnos gyakran előfordul, hogy az adott állatot nem lehet beazonosítani, mert kint, a szabadban történt az eset, vagy éppen a játszótéren harapott meg a kutya valakit, és utána elszaladt. Ilyenkor azonnal a háziorvoshoz kell fordulni, aki elindítja a humán egészségügyi protokollt, és később beadja majd a veszettség elleni vakcinát, ami jelenleg öt plusz egy oltásból áll. Nincs más lehetőség, hiszen ha már a tünetek megjelennek valakin, onnantól nincs visszaút, a betegség halálos – nyomatékosította Ásványi Tamás.

A veszettségvírus az idegpályák mentén terjed, és borzalmas tünetekkel jár. Az idegek károsodása előbb egyfajta nyugalmi stádiumot idéz elő, a beteg apatikussá válik, majd az izmok bénulásával egyidejűleg eltorzul a test. Ezt az állapotot a dühöngő fázis követi, amikor tör, zúz a fertőzött, a végén a légzés és keringés elégtelensége okozza a halált. A második világháború utáni időszakban komoly problémát okoztak a veszett kutyák, aztán a hatvanas, hetvenes években elinduló vakcinázási programnak köszönhetően visszaszorult a betegség, s lehet azt mondani, hogy a Nyugat-Dunántúlon az elmúlt húsz esztendőben nem találtak kutyában, macskában veszettségvírust. Ez jórészt annak köszönhető, hogy rendszeresen nagy tömegben lettek oltva az állatok. Aztán éppen emiatt mostanra kissé fellazult az oltási fegyelem, és a kutyáknak mindössze csak a fele kapott védőoltást, annak ellenére, hogy kötelező. Mostantól résen kell lenni, hiszen a betegség behurcolása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Ha a vakcinázás sikerrel jár, akkor talán nem terjed tovább a veszettség, de ehhez nemcsak a hatóságok, hanem lakosság, az állattartók, kutyatulajdonosok felelős hozzállása, és a vadon élő állatokkal szembeni kellő óvatosság, távolságtartás is szükséges.