Izsák atya adventi gondolatai: „Végtelen szeretetre vagyunk hangolva"

Baán Izsák, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele tavalyi adventi gondolatai arról szóltak, hogy a közelség – egymáshoz, Istenhez – mennyire fontos. Arról beszélt lapunknak, hogy az ünnepre készülve teremthetünk magunkban egy olyan termékeny ürességet, amiben felszínre jönnek az életünkkel kapcsolatos igazi kérdések, amiket év közben elfojtottunk, elhessegettünk magunktól. Ez most is elegendő teendő lenne karácsonyváráskor, de megkérdeztük Izsák atyát, mit tenne hozzá ehhez ezúttal.

– Ami most személyesen engem mozgat, az a szeretet. Mennyi szeretetet kapok, mennyit adok, tudok-e szeretni? A karácsony mindig erre van kifuttatva, a szeretet ünnepe. Sajnos nagyon erőteljesen az ajándékozást hangsúlyozza, mint szeretetnyelvet, ami legitim dolog, de azért nem csak ez van. Egy VI. századi szerzetes atya számomra fontos mondása úgy fogalmaz:  „Ne várj szeretetet a felebaráttól, mert, ha nem tudja adni, akkor csalódott leszel és gyötrődni fogsz. Inkább szeress te először, és a te szereteteddel megnyitod a felebarátot is a szeretetre." Emberekkel beszélgetve tapasztaltam és a magam életében is visszatérő kínszenvedés, amikor azt érezzük, nem kapunk elegendő figyelmet, szeretetet. Ebből akármennyi is van, nincs elég, mert a végtelenre vagyunk hangolva. A végtelen szeretetre vágyakozunk igazából – állítja a bencés szerzetes.

Izsák atya azt a kérdést is felteszi – magának is –, hogy vajon ilyenkor, amikor azt érezzük, hogy nem szeretnek igazán, akkor valóban az van, hogy a környezetünk nem figyel ránk eléggé, vagy mi nem vagyunk képesek fogadni a szeretetet. Akármelyik is van, ebből egy jó kiút, hogy akkor legyek én az első, tegyem meg én azt az első lépést – tanácsolja a perjel. Szerinte az advent jó arra, hogy ránézzünk emberi kapcsolatainkra. Például akkor, ha egy barátságban azt érezzük, hogy nem jön elég szeretet a másiktól, vagy akár a rokoni környezetben vannak terhek. Ugyanis, ha valamit nem beszélünk meg, nem mondunk ki, akkor a csendjeinknek olyan súlyuk lesz, mint a köveknek, és ezekből a kövekből falak épülnek, amik elválasztanak. 

– Adventkor az ajándékozáson túl meg lehet tenni egy első lépést valaki felé, meghívni arra, hogy beszéljünk. Megfogalmazhatom neki azt, hogy az utóbbi időben azt látom, nem nagyon keresel, de én szívesen töltenék veled több időt, nekem fontos vagy, jó lenne, ha jobban kapcsolódnánk. Érdekes megfigyelni, hogy ilyenkor, ha ez nem számonkérés, hanem kezdeményezés formájában jelenik meg, akkor mi magunk is sokkal nyitottabbá tudunk válni arra, hogy észrevegyük, mit kapunk a másiktól szeretetben. Talán ez az első lépés, a falépítés helyett a közelebb lépés adatik adventben, mint tevékeny lehetőség, az emberek megszólítása – szögezte le Izsák atya.