Az élete volt az egészségügy: 40 után elköszön a Csolnoky ápolási igazgatója

1200 ember: egy nagyobbacska vidéki település lélekszáma, illetve egy jelentősebb ipari üzem dolgozói állománya. Ennyi munkatárs – akik között az ápolók mellett ott vannak a betegszállítók, a takarítók és mások is – tartozik az ápolási igazgató keze alá. Ha úgy vesszük, ez egy éjjel-nappal, az év 365 napján működő szolgáltatás, amely csak úgy működik megfelelően, ha mindenki a helyén van és tökéletesen végzi a munkáját. A nyomás pedig a hatalmas felelősség okán óriási. Itt mindennap a szó átvitt és a legszorosabb értelmében vett túlélésről szól. A szálak az ápolási igazgató asszony kezében futnak össze, akinek pontosan ismernie kell a választ a kit, hová és miért kérdésekre. Ez a hétköznapokban – amelyek azért itt messze nem olyan egyhangúan telnek, mint másutt – is nagy feladat, de különösen embert próbáló a nagy krízisek idején.

Márpedig ezekből bőven kijutott az igazgatónőnek a tizenöt év alatt, amióta ezt a posztot betölti. Erre az időszakra esett az ország történetének egyik legsúlyosabb ipari balesete, a vörösiszap-katasztrófa, valamint a pandémia, amelynek legnehezebb periódusa az ápolási igazgató asszony szerint 2020 szeptemberétől 2022 májusáig tartott. Ez majdnem két év. Az amúgy is nagyon leterhelt, az ország többi egészségügyi intézményéhez hasonlóan állandóan létszámproblémákkal küzdő kórházban az ápolási igazgató asszonyra hárult, hogy megoldja három-négyszáz ágy rendelkezésre bocsátását, a húszfőnyi intenzív osztályos személyzet 40-50-re bővítését más osztályon dolgozó kollégákkal – hogy csak két dolgot említsünk az ezernyi közül. Ki kellett találnia, hogy ki kivel dolgozzon, mert itt aztán nemigen van hibázási lehetőség. Ehhez pedig nélkülözhetetlen volt a kollégák személyiségének, attitűdjének és teherbírásának ismerete, mivel együtt kell megoldani a feladatokat. Mindezt egy példa nélkül álló, a kórház szakembereit mind szakmailag, mind emberileg megviselő helyzet közepette. 

Sikerült. Nem kis részben azért, mert valóban tudja, hogy hol dolgozik. 1983-ban került Pápáról az onnan nézve nagyváros Veszprém kórházába, ahol először a traumatológiai osztályon, majd a belgyógyászati intenzív osztályon, végül a központi intenzív osztályon dolgozott. A pályán abban az időben ritkaságszámba menően már 27 évesen főnővérré nevezték ki. Szeretettel és hálával gondol vissza a kórház egykori szakmai és emberi legendáira, például Rozsnyói főorvosnőre, illetve Szabó, Porubszky és Szabados főorvos urakra, akiktől minden téren rengeteget tanult. Az ápolási igazgató asszony a munka mellett is folyamatosan bővítette szakmai ismereteit, mivel az intenzív terápia elképesztően sokat fejlődött az alatt a negyedszázad alatt, amit az osztályon eltöltött. Az egészségügyhöz egész pályafutása alatt hűséges maradt, mindössze háromévnyi kitérőt tett egy veszprémi, magántulajdonban álló idősotthonba, ahol ápolási vezető volt. Horváth Ferenc Károlyné Magdi erre is fontos tapasztalatforrásként tekint, amelyet kamatoztatott akkor, amikor – immár ápolási igazgatóként – visszakerült a kórházba.

Amikor a milliónyi szabályozás, külső és belső tárgyi-emberi körülmény között egyensúlyozó ápolási igazgató asszonyt arról kérdezzük, hogy mire emlékezik vissza a legjobb szívvel, a Skill-labor mellett a tíz évvel ezelőtt létrehozott tankórtermi rendszert említi, ahol kitűnő gyakorlati szakemberek oktatják a jövő ápolóit. Merthogy szerencsére igenis vannak lelkes fiatalok, ami érthető módon boldog elégtétellel tölti el. Meghatottan idézi fel a frissen végzett diákok legutóbbi szerenádját, hiszen előtte sok-sok éven át nem csendült fel ilyen dallam a kórházban.

Az ápolási igazgató asszony négy évtizednyi, túlnyomórészt másokra fordított idő után nyugdíjba megy. Most az énidőt – amelyből az elmúlt időszakban kevés jutott neki – szeretné megtalálni a családdal, a barátokkal. Néhány hét múlva becsukja maga mögött az ajtót, de nem zárja azt kulcsra: az élet eldönti, hogy így, nyugdíj mellett lesz-e valamilyen folytatás az egészségügyben. Lehet, hogy a választ éppen a versírás kapcsán találja meg, amelyet intenzív osztályos ápolónő korában kezdett el, és most folytatni szeretne. Azt mondja: ihletet meríteni lesz miből.