2022.09.25. 10:00
Nemzetiségi napot tartottak Veszprémfajszon
Elismerést érdemel, hogy őrzik a hagyományokat, szokásokat Veszprémfajszon, mondta Kontrát Károly országgyűlési képviselő köszöntőjében a nemzetiségi napon, a művelődési házban szombaton, melyet a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezett.
Kontrát Károly országgyűlési képviselő kiemelte, nagyon szépen fejlődik Veszprémfajsz, ahol több fejlesztést, illetve beruházást is megvalósítottak
Fotó: Képviselői iroda/Gáspár Ákos
A képviselő kiemelte, nagyon szépen fejlődik a település, ahol több beruházást is megvalósítottak. Gratulált a nemzetiségi naphoz, melynek középpontjában a hagyományőrzés áll. Mint mondta, elismerésre méltó, ahogy a mostani generáció továbbviszi mindazt, amit szüleiktől, nagyszüleiktől megörököltek.
Fertig József, Veszprémfajsz polgármestere méltatta a kormányzat nemzetiségeket érintő támogatását, melynek segítségével őrizni tudják hagyományaikat és megvalósítják programjaikat. A település elöljárója köszönettel beszélt Kontrát Károly képviselő munkájáról, akinek segítségével a Magyar falu program révén megújulhatott a település. Aláhúzta továbbá, kimondja Magyarország Alaptörvénye, hogy az itt élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Joguk van anyanyelvük használatához és oktatásához, saját kultúrájuk ápolásához.
A köszöntők után kitűnő hangulatot teremettek a fellépők, így a Magyarpolányi Rozmaring Nyugdíjas Klub, az Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör, az Úrkúti Nemzetiségi Asszonykórus Egyesület, valamint az Úrkúti Faluvédő és Kulturális Egyesület berkeiben működő nemzetiségi tánccsoport, illetve Veszprémfajsz Község Német Nemzetiségi Dalköre.