Az olaszfalui delelőfa önéletrajza

– Kisgyerekként futottam az édesapámmal az állatokhoz reggel, pedig hajnali négykor kelt, segítettem, amiben tudtam, fejéskor, etetéskor. Pásztor volt. Csodás helyen, Olaszfaluban. Az Eperjes-hegy és a mostani eplényi sípálya magasai közti völgyben, a Malom-árokban patakparton állt az a nagy juhar, amihez delelésre lehajtotta egykor a birkákat, a későbbi időkben a teheneket. Óriásira nőtt a fa, hatalmas lombkoronája alatt több gulya, legeltető összegyűlhetett az árnyékban. Még ma is magam előtt látom. Házunktól mintegy másfél kilométerre állt, gyakran megtettem hozzá ezt az utat, vittem apámnak tejeskannában a levest, ebédnek. Később már felnőtt lovasemberként gyakran ellátogattam hozzá, nosztalgiával telve lefotóztam, ahogy évről évre kizöldellt. Egyszer csak azt kellett látnom, hogy nem hajtott ki. S én csak magamban sajnáltam a fát, magamat, a hozzá fűződő érzéseim miatt elszomorított állapota. De csak addig, míg egy szentendrei múzeumban felfigyeltem egy hasonlóképp kiszáradt fa törzsére, arra, hogyan őriztek meg az intézmény sarkába állítva. Rögtön tudtam az én bánatomra a megoldást és felsóhajtottam: "Apám fája hazajön" – mondta el Varga Antal, a Zöldág Lovasudvar tulajdonosa. 

Kivágatta a juhart, a Malom-völgyből daruskocsival a területére vitette. Akkor derült ki, azért volt akkora, mert duplatörzsű. A központi részét össze is kellett kapcsolni. S most összeköti a múltat a jelennel. Az emlékfát a Varga-család és az önkormányzat állíttatta. 

Ágaira támasztva a tábla, amin huszonkét nevet soroltak fel, pásztorokét, mindazokét, akik a környéken vigyáztak egykor az állatokra és az Eperjesre. 

Egy másik tablón a juhar önéletrajza olvasható. Aszerint a korábbi századforduló éveiben kezdett növekedni, egykor hatalmas lombkoronája helyett most a feje fölé emelt fedél védi törzsét, az Eperjes kapuját így őrzi.