A Széchenyi a legjobbak közé emelkedhet – Rendkívül támogató a térség légköre

Két éve alakult meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat. Irányító Testületébe a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a tudománypolitika koordinációjáért felelős innovációs és technológiai miniszter hat-hat tagot delegált, Önt mint elnököt ők ketten közösen jelölték, és mindannyiukat a miniszterelnök nevezte ki. Milyen célokkal vágtak a munkába?

– Megalapításunkkor vállaltuk, hogy növeljük a kutatóhálózat tudományos teljesítményét, javítjuk a működése átláthatóságát, illetve hatékonyságát, és a kiválóság irányába fejlesztjük a kutatóhálózatot annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudjunk hozzájárulni a magyar tudomány fejlődéséhez, valamint az ország versenyképességének növeléséhez. Ennek érdekében újfajta finanszírozási rendszert vezettünk be. A kutatóintézetek korábban bázisfinanszírozást kaptak, amelyből arra költöttek, amire futotta. Azért, hogy a kutatások ne legyenek kiszolgáltatottak az elnyert pályázatoknak, szilárdabb alapokra helyeztük a gazdálkodást. Külön keretben biztosítjuk a működési költségeket, a kutatásra, valamint a köz érdekében végzett szolgáltatásokra szánt támogatást. Ez utóbbiak ugyan tudományos munkát feltételeznek, de tudományos hozadékuk nincs, ilyen például A magyar nyelv nagyszótárának készítése vagy a földrengésfigyelés. A kutatásra szánt források elosztásánál figyelembe vesszük az egyes intézmények tudományos teljesítményét is; a folyamat ellenőrizhető, objektív adatokra épül, és ezzel a forráselosztás átláthatóvá válik. Az új rendszer célja a teljesítmény növelésének ösztönzése, bevezetése ezért hozzájárul a kutatóhálózat versenyképességének növeléséhez a nemzetközi színtéren is.

Mennyit sikerült ezen a téren haladni?

– Már történtek előrelépések, de nehéz szabadulni a régi beidegződésektől. Nyilvánvalóan hosszú folyamatról van szó, még messze nem vagyunk az út végén. Az egyik legfontosabb eredményünk a kutatóhálózatra jutó források növelése: az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat költségvetési támogatása ma már a területre jutó korábbi összeg több mint duplája, évi mintegy ötvenmilliárd forint. A megnövelt támogatás lehetővé tette a kutatási infrastruktúra fejlesztésének elindítását, és az elmaradt kutatóibér-rendezés megkezdését: átlagosan harminc százalékkal sikerült emelni a hálózat munkavállalóinak fizetését.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat létrejöttéből, működéséből az egyetemek is profitálnak?

– A második világháború előtti korszakban a legjobbak a német egyetemek voltak, amelyek kutatóintézetekből álltak, és csupán „mosolygó arcaik” voltak a tanszékek. A második világháború után ez a működési modell megváltozott, és a kutatás kikerült az egyetemek hatásköréből. Ehhez hasonlóan Magyarországon is különálló kutatóhálózat jött létre. Egy módon tudjuk a korábbi rendszert helyreállítani, ha az egyetemekkel kapcsolatba lépünk. A Széchenyi István Egyetemmel is létesítettünk ilyen együttműködéseket, és bizonyos karokon igen jelentős számban vannak jelen a kutatási hálózatunk szakemberei.

Ahogy a tudományos életben az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat felállítása, a felsőoktatásban a modellváltás jelentett hasonlóan nagy változást. Mit gondol erről?

– Két szempontot említenék. Egyrészt semmiképpen sem jó, ha egy egyetem finanszírozása kiszolgáltatott a hallgatói létszámnak, amely időről időre hullámzik. Másrészt a tudomány változik, s ha az állam/egy minisztérium kezében van a döntések joga, akkor félő, hogy azok politikai alapon születnek meg. A modellváltás mindkét problémára megoldás. Az egyetemek megkapták a függetlenséget, a szabadságot, és a legjobb tudásuk szerint intézhetik a gazdálkodásukat, ami hatalmas lehetőséget jelent. Ezzel persze élni is kell tudni, ami nyilván nem lesz könnyű. A várható előnyökre hadd mondjak egy történelmi példát: Hajnal István történésztől tudjuk, hogy a latin kereszténységű országokban autonóm közösségek – szabad királyi városok, céhek stb. – jöttek létre, amelyek befizették az adót, ennek fejében szabadon dönthettek a saját dolgaikról, s emiatt gyorsan fejlődtek. Az ortodox országokban viszont mindent egy központ intézett, aminek következtében ott lassabb volt a fejlődés. A modellváltás az előbbi módszer alkalmazását jelenti.

A Széchenyi István Egyetem azon intézmények közé tartozik, amelyek vezetése a Szenátus teljes támogatásával maga kezdeményezte, hogy az intézmény átálljon az új struktúrában való működésre. Hogyan látja az intézmény jelenlegi pozícióját, lehetőségeit?

– A győri egyetem régóta egyenletesen, megbízhatóan fejlődik, ami korántsem minden intézmény esetében van így. Ez több tényezőnek köszönhető. Szerepet játszanak benne a tehetséges vezetők, a munkatársak elszántsága, a térség támogató légköre, de valószínűleg még Bécs közelsége is. Úgy érzem, a Széchenyi István Egyetemnek nagy esélye van arra, hogy a legjobbak közé emelkedjen, és tartósan ott maradjon.