Okosházzal segítik a tehetségfejlesztést Ajkán

Okosházat adtak át rendeltetésének a napokban a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont kezelésében lévő Kaszinó épületében.

Tóth B. Zsuzsa

Az ünnepélyes átadás pillanata,aképen középen Dorner László és Schwartz Béla

Fotó: Györkös József

Az okosház kialakításával az önkormányzat célja, hogy a fiatalok részére olyan közösségi tér létesüljön, ahol tehetségüket fejleszthetik, szabadidejüket aktívan tölthetik el IT-technológiával, sportolási és szórakozási lehetőségekkel.

Az avatási ünnepségen Schwartz Béla polgármester elmondta, hogy 2016-ban alapították meg az Ajkai Kapocs Helyi Akciócsoportot, mely a pályázatok kiírását, a döntéshozatalt és a végrehajtást végezte.

Az ünnepélyes átadás pillanata, a képen középen Dorner László és Schwartz Béla Fotó: Györkös József

- Az akciócsoport tagja Ajka Város Önkormányzata, civil szervezetek, intézmények és gazdasági társaságok. A helyi akciócsoport által kiírt pályázaton az önkormányzat az okosház kialakítására 136 millió forint támogatást nyert el, a teljes bekerülési költség 142 millió forint volt – mondta a polgármester, majd úgy fogalmazott, hogy az okosház a város fejlődését, kreativitását és felemelkedését szolgálja.

Megköszönte a munkát Varga Andreának, a helyi akciócsoport és a munkaszervezet vezetőjének, Dorner László alpolgármesternek, Tóth Gergely projektmenedzsernek, Venczel Antal magasépítési ügyintézőnek és a kivitelező társaságnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában