Nagyon sok felajánlást kaptak

2021.02.11. 07:00

Rengeteg ruhát gyűjtöttek össze Barnagon

A helyi önkormányzat a nagycsaládos egyesülettel, civil szervezetekkel és a családsegítő szolgálattal közösen rendszeresen tart ruhabörzéket.

Molnár Sándor

Horváth Zoltán polgármester

Forrás: Molnár Sándor/Napló

Fotó: Bence Molnar

A mostani ruhagyűjtés azonban egy kicsit más volt, mint a korábbiak. Az összegyűlt ruhaneműket ugyanis a Klubzsák a Közösségekért elnevezésű program keretén belül szállították el. Horváth Zoltán barnagi polgármestertől megtudtuk, régóta szeretnék, hogy az így összegyűlt ruhaneműket környezetkímélő módon dolgozzák fel, és nagyon örültek, amikor létrejött az együttműködés a Sulizsák Kft.-vel, amely a zsákokat textilfeldolgozó üzemekbe szállítja tovább, ahol azokat újra felhasználják.

– Körülbelül kéttonnányi ruhanemű gyűlt össze az elmúlt három hónapban. Nagyon sok felajánlást kaptunk, nemcsak a környékről, hanem még Budapestről, sőt, Sopronból is érkeztek hozzánk megunt, kinőtt darabok. De előfordult, hogy hagyaték miatt kerestek meg minket, hogy az ott maradt dolgok jó helyre kerüljenek, és ne a szemétben végezzék – mesélte lapunknak a polgármester.

Ruhabörze a barnagi kultúrházban
Fotó: Önkormányzat

Ezeknek a felajánlásoknak a nagy része – a járványügyi szabályokat betartva – novembertől januárig börzéken talált gazdára, így több száz családnak tudtak segíteni. A gyűjtés eredményeképpen a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház újszülöttosztályának is adományozhattak csecsemőruhákat, valamint egy olyan céghez juttatták el a farmereket, amelynél megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával hasznosítanak újra minden egyes darabot.

Horváth Zoltán polgármester
Fotó: Molnár Sándor/Napló

– A szociális jellegű támogatások mellett külön büszke vagyok arra is, hogy ismét tettünk egy kis lépést a környezetünk védelméért. Bízom benne, hogy még sok hasonlóan sikeres gyűjtést tudunk majd megszervezni a jövőben – hangsúlyozta Horváth Zoltán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában