Baán Izsák, a bakonybéli bencés közösség perjelének gondolatai az ünnepről

– Ma nem a rangon van a hangsúly, hisz az adományozott birtokok rég elvesztek. Az örökség számít, melynek jegyében Szent Günter utódaiként magunkról gondolkodunk. A mi legfontosabb fel­adatunk az imádságos jelenlét, az evangélium ünneplése és hirdetése, az államalapításig visszanyúló spirituális hagyomány továbbvitele. Az ezer év alatt többször el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a monostort, de mindig visszatértek, mert a honi bencéseknek fontos volt e helyet újra és újra belakni. A szent király és szerzetes vágya volt, hogy legyen itt egy imádkozó, gazdálkodó és hitet hirdető közösség. Valljuk ennek az örökségnek a továbbvitelét.

Augusztus 20-án immár hagyományosan a bencés közösség együtt ünnepel a falu lakóival. Kenyér és bor megáldásával, imádsággal, hála­adással a hazáért, hogy Istentől ezt a földet kapta a magyar nép, mely megtermi a búzát, a szőlőt. Néhányan népviseletbe öltöznek, az ünnepi szentmisén az Ó, Szent István, dicsértessél ősi csángó népdalt éneklik, a perjel és a polgármester koccint a monostor borával, amely az erdélyi, Arad-hegyaljai borvidék Makra-hegyi szőlőjéből való, melyet egy 1023-ban kelt dokumentum szerint Gizella királyné adományozott a bakonybéli szerzeteseknek. Hogy mit jelent egy ezredév távlatában Szent István öröksége, szellemisége, emberi mivolta?

– Úgy érzem, ahogy múlnak a századok, a nagy szentek egyfajta projekciós felületekké válnak. Elhomályosodik a rávetített ideák mögött maga az ember. Egy francia történetíró szerint a történetírás olyan, hogy beszívjuk a magunk kora levegőjét, és kifújjuk a múltba. Szent István megítélése koronként eltérő. Az első törvényhozó, a magyar államrend és kereszténység megalapítója, szent király, mondják, de vannak más hangok is, melyek szerint áruló, a magyarság tönkretevője azáltal, hogy a kereszténység útjára vezette az országot. Engem igazából a legendák mögötti ember érdekel. Aki tizenévesen feleségül vette egy számára teljesen idegen nép fiatal lányát, aki fiatalon lett az ország uralkodója, aki életútjának vezérfonala a hit, a jövőbe vetett bizalom volt. Ahogy az életét élte, amint nehéz, néha kompromisszumos döntéseket hozott, néha saját maga vagy környezete ellen kellett döntenie, de mindig szem előtt tartva népe, országa boldog jövőjét. Egy fontos momentum számomra az alábbi.

Amikor halálos ágyán úgy tűnt, minden, amit felépített, veszendőben van, utód nélkül hal meg, a közhangulat rossz, a pogányság bármikor visszatérhet, a németek támadnak, ő e helyzetben az országot felajánlja Máriának, úgy gondolkodva, ez az, ami igazán számít.

Mert így jó kezekben lesz az ország, ha Jézus fogja továbbvinni mindazt, amit megteremtett, Ő, aki kamaszkorában megszólította és egész életén át vezette döntéseiben, csatáiban, politikai működésében. Ez a legtöbb, amit ekkor tehetett. Odatette Isten elé országa, népe sorsát. Szent István a múltunk része, de számomra a jövő embere. Öröksége közösségünk számára erőforrás, bizonysága annak, hogy Isten, aki eddig is vezetett bennünket, ezután is kezében tartja sorsunkat.

A bencés közösségben kiemelten fontos, jelen van a zenei kultúra. Napi szinten is, a gregorián éneklés a zsolozsmában, a kompletóriumot egy különleges hangszerrel, pszaltériummal kísérik. Van egy kis kórusuk, egy kvartettjük. Szent István-nap tiszteletére két zenei programot hirdettek a Szent Mauríciusz-monostorban. Augusztus 16-án a Gödöllői vonós-kamarazenekar adott koncertet, 20-án Mali Katalin orgonaművész játszott Navratil Andrea népdalénekes közreműködésével a templomban. Augusztus 21-én túrára várják az érdeklődőket, melyen a település környéki kereszteket járják végig, s napnyugtakor érkeznek a szent-kúti kápolnához.