Song Hero

2019.04.25. 11:32

Veszprémi siker harmadszor a nemzetközi programozóversenyen

A Kálóczi Dávid, Szabó Gergely, Tamás Csaba és Zana László alkotta négytagú veszprémi csapat a „Song Hero” alkalmazás fejlesztéséért a legrangosabb „Judges Favorite” kategóriában hozta el az aranyérmet a több száz csapatból álló nemzetközi mezőnyben.

Molnár Sándor

A Szabó Gergely, Kálóczi Dávid, Tamás Csaba és Zana László alkotta gyöztes csapat

Fotó: One Identity Veszprém

A győztes magyar csapat a kezdetek, azaz 2016 óta részt vesz az Angular Attack nemzetközi programozóversenyen és eddig három alkalommal szereztek első helyezést az öt kategória egyikében. A versenyre a világ minden tájáról nevezhetnek 1-4 tagú csapatok, akiknek 48 óra áll rendelkezésükre, hogy a nulláról fejlesszenek egy tetszőleges alkalmazást, amely aztán öt kategóriában is megmérettetetik. Ezek a „Judges Favorite”, a „Hacker Favorite”, az Innováció, a Dizájn és a Népszerűség.

Az alkotók a Veszprémi Technology Meetup-on bemutatták a nyertes alkalmazást.

Az első négy kategória győzteseit a szakértőkből – többek között a Google, eBay, Frontend Masters, Telerik delegáltjaiból – álló zsűri választja ki. A kategóriák közül a Zsűri kedvence a legfontosabb – az ott díjazott alkalmazás a többi kategóriában már nem nyerhet. A magyar csapat tagjai és támogatóik mindannyian a One Identity (korábban Balabit) veszprémi fejlesztőcsapatának a munkatársai, akik munkájuk során is használják az Angular-t. A győztesek elmondták, hogy a versenyre egy ötlettel ugyan kell készülni, de a kidolgozására 48 óra áll rendelkezésre és előre elkészített elemeket nem tartalmazhat a program, mert ezt a zsűri szigorúan ellenőrzi.

A Szabó Gergely, Kálóczi Dávid, Tamás Csaba és Zana László alkotta gyöztes csapat
Fotó: One Identity Veszprém

– Az ember mindig reménykedik a győzelemben, de az is benne van a pakliban, hogy ez nem sikerül. Nagyon örültünk amikor kiderült, hogy megint nyertünk. A játék történetében ez volt a negyedik verseny és ebből hármat sikerült megnyernünk. Első alkalommal abszolút elsők,utána kategória győztesek lettünk, idén pedig ismét sikerült a legmagasabb kategóriát, a szakmai zsűri által a legjobbnak ítélt kategóriát megnyerni – mondta el Zana László. A csapat a „Song Hero” alkalmazással a népszerű Gitar Hero játékot gondolta tovább, amelynek elkészítették tulajdonképpen a disco verzióját. Az interaktív zenei játékban a Diszkópatkányok című film taktusaira gyűjthetők pontok, amennyiben a játékos megfelelően playback-el és mozgatja a fejét. Április 24-én a Veszprémi Technology Meetup-on, a One Identity havonta megrendezésre kerülő ingyenes rendezvényén, élőben is bemutatták a nyertes alkalmazást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában