Lepke, lepke, szállj a tenyerembe – Jó ügy mellé állt a Napló

„Harmadikos vagyok. Nagyon szeretek idejárni. Reggel eljöttem a szállítóbácsival, és majd ebéd után megyek haza. Sokat tanulok, aranyos tanítónénik vannak. Az Edina néni, az igazgató néni és a gyerekek. A kedvenc órám Edina nénivel a lyukas óra. Várjuk a Mikulást a többiekkel, utána pedig jön a karácsony. Jön a Jézuska, és anyával sütünk mézeskalácsot. Én egy járókeretet és egy slime készítőt szeretnék. Ha anya azt mondja, hogy ezt nem tudja megvenni, megértem. Ha nagy leszek, akkor nővér leszek. Jó segíteni, mert másoknak örömöt szerzel.”

Ezek a mozgás-és látássérült Barabás Szidónia, a veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 3. osztályos tanulójának szavai. Nehezen jutunk szóhoz a könyvtárszobában, pedig az asztalnál rutinos szakemberek ülnek.

Horváth Éva intézményvezető arról mesél, hogy szívből, szeretettel lehet egy ilyen iskolát irányítani.

„Nem szeretem a szlogeneket. Hogy vannak gyermekközpontú iskolák, hiszen egy iskola csak gyermekközpontú lehet” – jelenti ki. „Nálunk az a jelszó, hogy előbb szeretni, aztán tanítani. Úgy érzem, hogy olyan légkört teremtünk közösen, amiben gyerek és felnőtt is jól érzi magát. Módszertani intézményként az integráltan nevelkedő sajátos nevelési igényű gyerekeket is ellátják az utazó szakembereink a járásban. Jelenleg 110 gyerek jár hozzánk, és összesen már meghaladja a százat az a felnőtt létszámunk, akikkel együtt dolgozunk. Pedagógusaink mindannyian gyógypedagógusok. Nekem ez a huszonkettedik évem vezetőként, míg közel négy évtizede vagyok gyógypedagógus. Egy vagyok a többiek közül, akinek a feladatkörében más is van. Fájt, hogy vezetőként kevesebbet lehettem a gyerekek között, ám megtanultam miként lehetek többet közöttük.„

Molnár Edina konduktor elárulja, itt, a Bárcziban a mozgássérült gyerekeket tanítja.

”Szidi azt mondja, hogy ez a lyukas óra. Ez azt jelenti, hogy ő ott végigdolgozza az órát nagyon keményen.” – tudjuk meg. ”Ilyen tanítványom még nem volt, aki úgy élte volna meg az órát, hogy ez lyukas óra.„

A szakember elmondja azt is, hogy több, mint 30 éve ez a hivatása. Szidit nagyon különlegesnek tartja. A kislány egyébként Szentkirályszabadján él a családjával, onnan hozza minden nap a szállítószolgálat az intézménybe.

”Apával, anyával és a tesókkal lakom.” – avat be közben Szidi.

Nehéz lenne számára a buszozás, egy nagyobb babakocsival közlekednek. Az igazgató asszony arról is beszél, hogy rossz szociokulturális környezetben él a kislány, aki gyermek méretű járókeretre vágyik, ugyanis otthon nincs nekik.

”A mosolya? Belülről fakad! Hihetetlenül aktív és figyelmes. Amit tanulunk, azt otthon gyakorolja. Mindenkihez van egy jó szava és továbbviszi azt, amit mutatunk neki„ – mondja Molnár Edina.

Horváth Éva pedig a pedagógiai hitvallásukról szólva arról beszél, hogy ameddig csak lehet gyógypedagóguspár viszi az osztályokat, akár nyolcadikig. És ha alkalmas a gyermek, akár maradhat is szakiskolában, parkgondozónak.

”Ha szükség van rá, Szidi segítségére leszünk, hogy tovább tartsanak az iskolás évei” – teszi hozzá. ”Látják, Szidi soha nem arról beszél ami nincs, hanem tele van célokkal, csillog a szeme, előre szeretne lépni. Van mit tanulni tőle: ilyen lélekkel, ilyen jó szívvel, így rácsodálkozni a világra. Mindig benne van a gondolataiban a másoknak való segítés„

De hallgassák csak a 10 éves Szidóniát: ”Nekem mindegyik szín a kedvencem, kivéve a szürke” Aztán Szidi énekelni kezd:

”Lepke, lepke, szállj a tenyerembe! Nem szállok, mert félek! Örülök, hogy élek!„

Alapítványon keresztül

A Napló az ügy mellé állt: Barabás Szidóniának a Bárczi Caritas Alapítványán (az alapítvány csak diákjóléti célokat szolgál) keresztül segíthetnek olvasóink. Az alapítvány számlaszáma: 73200189-11101954