Grúzia szépségei: előadás a Pannon Egyetemen

Viszont amikor a közösségi médiában szembejött egy felhívás, hogy egy háromfős fiatal csapat útitársakat keres egy grúz kalandhoz, nem sok idő kellett a töprengéshez, hamarosan már megvolt a repülőjegy is. A leendő, még idegen útitársak és a világhálón talált megnyerő képek és zenék csak fokozták a kíváncsiságát a több hónapos szervezés alatt. Mint például a Fekete-tenger, a lovon közlekedő grúzok és a legnépszerűbb grúz énekegyüttes, a Trio Mandili szép lányai. Tudni kell azt is, hogy a mintegy háromezer éves történelemre visszatekintő, a nagyhatalmak határvidékén élő nép mai, 70 ezer négyzetkilométernyi országának 3,7 millió, többségében ortodox keresztény vallású lakója van. S bár igaz, hogy Grúzia egyetlen uniós országgal sem határos (Orosz-, Török-, Örményország, illetve Azerbajdzsán övezi a Kaukázusban), mégis felvételét kérte az Európai Unióba, amelytől 2023-ban tagjelölti státuszt is kapott. Érdekes helyzetről van szó, hiszen a „posztszovjet mennyországnak” is nevezett Grúzia természeti szépségei, kulturális öröksége mellett kevésbé kompatibilis az EU tagországaival vagy a NATO-val, ahova szintén törekszik. Ám kétnaponta van repülőjárat, ott is létezik a világháló, egyéb gond meg mi lehet?

Így gondolta ezt az az öt lány és két fiú, akik némi internetes egyezkedés után, a tényleges utazás előtt Budapesten mindössze kétszer találkozva erősítették meg, hogy igen, elindulnak. Hat-hétórás személyes ismeretség után szálltak repülőre. Előzőleg úgy tervezték, hogy Kutaisziben találkoznak, túráznak pár napot a Kaukázus szván régiójában, majd Batumiba, a tengerpart felé veszik az irányt. A 7 fős csapat Batumiban végül szétvált, Eriknek és három vele tartó társának az utolsó pillanatig nem is volt konkrét terve az utolsó 5 napra. Végül Batumi után következett Tbiliszi, a főváros, és még onnan is kiruccantak egy éjszakára, hogy túrázzanak a Kazbek-hegyen. 

Grúzia nem egy gazdag ország

Alapvető igazság, hogy egy utazásból lehet a legtöbbet tanulni, a saját tapasztalat teszi helyre a dolgokat. Ez az utazás beigazolta, hogy egy alkalmi csapat is működhet jól; Erikék az út végén két kisebb csoportra oszlottak, és a túrák során is volt, hogy mindenki a maga tempójában haladt, de egymást bevárva, folyamatos kapcsolattartással oldották meg a feladatokat. Kiderült számukra, hogy Grúzia nem egy gazdag ország, hogy bár szőlőtermelésük több ezer évre tekinthet vissza, a hegyvidék falvaiban megélhetésük alapja a turizmus, ezen kívül önellátásra törekednek. A fejlődés diktálta sürgetés okozza, hogy egymás mellett „él” a sok történelmi látnivaló; az UNESCO-örökségként nyilvántartott Bagrati-székesegyház, a Gelati-kolostor, vagy északon, a szván vidéken a jellegzetes, védelmi tornyos házakból álló kicsi falvak, és az újszerű épületek, mint Tbiliszi modern koncertterme, operaháza, a Bridge of Peace, ami mintha a budapesti Bálna rokona lenne. Kiderült, hogy közlekedésre alkalmas út alig van a grúz magashegységben, Erikék is az alkalmi megegyezés szerint közlekedő „iránytaxikkal” érték el a következő úti célt. Amellett, hogy mindenki tudja: itt, Goriban született Joszif Visszarionovics Sztálin, akinek múzeuma is van, a csapat azt is láthatta, mekkora tisztelet övezi Grúzia híres költőjét, Sota Rusztavelit, aki a 12. században élt, híres eposza A párducbőrös lovag. Azért fontos ezt megemlíteni, mert Tbilisziben látható egy Zichy Mihály-szobor is – ő illusztrálta Rusztaveli eposzát. Ahogy hallottuk, ott is mindenből lehet kerítés, mint ahogyan mindenből lehet csacsát (a helyi pálinka) főzni. Jelen vannak a mesék; hogy Kumistavi cseppkőbarlangja közelében volt kikötve Prométheusz (innen a turistacsalogató Prométheusz-barlang elnevezés), és hogy hajdan Kutaiszi környéke volt az a föld, ahol az aranygyapjút megtalálták. 

Ezzel együtt érdemes elveszni Grúziában, hiszen ismeretségi alapon mindenütt lehet szállást szerezni, működik a GPS, a helyi pénzt, a larit euróból és dollárból is át lehet váltani, és túrázni a hegyek között, kanyonok mentén, gyalog és lovon is csodás élmény. 

A Világjárók Klubjának már vannak hagyományai is: bármilyen bemutatandó ország is van soron, az előadón kívül mindig akad még pár ember, aki visszaigazolja az elmondottakat. Ezúttal is így volt, a hallgatótárs, aki a közelmúltban járt Grúziában, mindenben visszaigazolta Tóth Erik élményeit.