Kódolt légyottok

A beszélgetésen azt kell érteni, hogy én toleránsan hallgatok, míg ő ekézi napjaink kicsi és nagy balhéit, zűrjeit. Hol jogosan, hol totál feleslegesen. Sejtettem, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságról készül kritikus mondatokkal bombázni. Mielőtt belefogott volna, megkérdezte, hogy nézem-e a mérkőzéseket. Nézem, válaszoltam lakonikusan. V. F. fura tekintettel fordult felém, olyan vagyok, mint a felesége öccse, aki, ha megkérdezik tőle, ízlett-e neki a nővére főztje, csak annyit mond: Megettem. Dicséret nuku. Tőmondatos feleletem azonban nem szegte kedvét öreg haveromnak, ömlöttek focis keservei: ezen az Eb-n elképesztően gyatra a bíráskodás, a sárga lapok tömkelegével szétzilálják a csapatokat. A legdühítőbb a lesállások beintése, az asszisztensek kivárnak, csak utólag jelzik a szabálytalanságot, így játékidőt rabolnak el, és növelik a sérülések esélyét. Mit tehettem mást, egyetértően bólogattam.

De nem ez a kitérő volt a találkozásunk fő oka. A játékvezetés pellengérre állítása kismiska az ő fájdalmához. Helyrehozhatatlan bajra gondoltam, de V. F. kínos mosolya humoros történetre utalt. Felesége itthagyta a füredi nyaralóban, és megbántottan hazautazott Pestre. Hogy miért? Az öreg iratai között ráakadt egy régi, még Svájcban használt asztali naptárra, melyen hónapokon keresztül minden hét közepén a 43-as hívószám szerepelt. V. F. ezeken a napokon vidéki nyomdájából Zürichbe autózott fiatal szeretőjéhez. A 43 afféle kódként emlékeztette a soron következő randevúkra. Felesége évtizedek múltán Füreden kezdett faggatózni, ő pedig vallott, mint egy bűnös kisgyerek. 

Tudom-e, hogy miért a zürichi hívószámot használta? Ingattam a fejemet. Nyomdájában jó pár Ed McBain-krimi készült. Az amerikai bestsellerszerző állandó nyomozója egy Carella nevű úr, aki a New Yorkról mintázott város 87-es körzetében hajkurássza a gazfickókat. A megjelölés inspirálta arra, hogy a zürichi körzetszámmal rögzítse „hivatalos” útjait. Mert hát ezzel etette az asszonyt. Nemrégen olvastam Albert Camus Boldog halál című kisregényét. Vállon veregettem az öregfiút, és ezzel az idézettel vigasztaltam a füredi – micsoda egybeesés! – 87-es hívószámú körzetben: „Én nem hiszek a nagy fájdalmakban, nagy megbánásokban, mély emlékekben. Minden elmúlik, még a nagy szerelmek is. Ez a szomorú és egyben ez a magával ragadó az életben.”