Dexion: A hely, ahová sikk volt járni (képgaléria)

Mi, ötvenen túliak amondók vagyunk: régen minden jobb volt, ma is imádjuk a 30-40 évvel ezelőtti dolgokat. Ha valakiben nyáron megszületett az ihlet, s elindult az éjszakába, nem kellett csalódnia, óriási partik részese lehetett. A nagy érdeklődés miatt hosszú sorok kígyóztak a Balaton-parti mulatók előtt is, alig volt hétvége, hogy az ajtajukon ne virított volna a megtelt tábla. Ott aztán igazi örömzenélések és -bulik zajlottak, végre kiszabadulhattunk hazulról, majd rázhattuk magunkat a dübörgő muzsikára, a villódzó fényekre. 

A különböző zenei irányzatokkal kísérletező lemezlovasok csak pakolgatták ide-oda a korongjaikat, miközben mindenki elnézte a másiknak, hogy így vezeti le az energiáját. Hazánkban a rendszerváltozás környékén gombamód kezdtek elszaporodni a diszkók, a magyar tenger e téren valóságos fellegvárnak számított. Az itteni klubélet egyik meghatározó helye az alsóörsi Dexion lett, ami vonzotta magára a figyelmet: a diszkó a fél országot fogadta, a fővárosból, de még külföldről is voltak vendégeik. A diszkó az állami tulajdont képező Sirály Étteremből alakult ki, mégpedig úgy, hogy egy budapesti vállalkozó – és későbbi tulajdonostársa – a nagy privatizációk idején, pályázat útján elnyerte a hely tulajdonjogát. 

A névjegyét később zeneszerzőként, zenei producerként és rádiós műsorvezetőként is letevő fiatalember tehetségére nyomban felfigyeltek mások is, onnantól kezdve pedig a legfelkapottabb helyeken találkozhattunk vele. Azóta hazánk egyik legismertebb lemezlovasa lett, aki beírta magát a magyar zenei élet történelmébe.

– Már eljöttem Veszprémből, mikor az említett üzletember felvetette nekem az alsóörsi szórakozóhely gondolatát, jelezvén, hogy a későbbi színre lépése után számítana ott rám. Mivel már akkor is jó volt a munkakapcsolatunk, igent mondtam a felkérésre, majd 1992. június 1-jén megnyitott a hely. Az első pillanattól kezdve ott voltam, még zárva voltunk, de a galérián már két tizenhármas villáskulccsal raktam össze a dj-pultot Salgó-polcokból, innen ered hát a Dexion név – mesélte Attila. Az első három nyáron minden éjszaka ő zenélt – tehát szezononként kilencven éjszakát, alkalmanként hat-hét órát –, mert az üzemeltetők nem engedtek mást a zenepult mögé. A személye, a szerepe és a zenéhez való hozzáállása garancia volt sok mindenre.

A Dexion gyorsan meghatározó szórakozóhellyé fejlődött

Miközben váltották egymást a pop- és tánczenei stílusok, társadalmi változások is formálták a bulizási szokásokat, a Dexion gyorsan meghatározó szórakozóhellyé fejlődött. Pezsgő élet jellemezte, ahol a vendégek gyakran csak szabadulni akartak a múlttól, és egy fényesebb jövő felé néztek: a zene és a diszkó táplálta is ezt a fajta kulturális megújulásukat. A jól táncolható, fülbemászó dalok gondtalan szabadságérzést keltettek bennük. Amíg a fergeteges bulikban az emberek lángra lobbantották a táncparkettet, a hely tudatosan próbált arculatot építeni. A dj-k zöme akkortájt a legnépszerűbb korongokat szólaltatta meg, ám hiába tört előre az eurodance, és tűntek fel új előadók, illetve együttesek, beszélgetőpartnerem nem igazodott a különböző irányzatokhoz. A felkapott slágerek mellett nem az eurodance stílust szólaltatta meg, hanem a ’90-es évek elején újra virágkorát élő rockzenét.

Ám volt olyan is, hogy egy külföldi csapat teli torokból kiabálta, hogy Red Hot Chili Peppers, majd lejátszottam nekik az Under the Bridge című dalt, amit vastapssal köszöntek meg. A klub körül ezáltal megteremtődött valamiféle atmoszféra, a honfitársaim magukénak érezték a helyet. Általában funkyt, rockot, illetve igényesebb klub- és house-zenét játszottam, nálam gyakran felcsendült Lenny Kravitz, a Guns n’ Roses, a Metallica, az Ugly Kid Joe, a Nirvana, Billy Idol, a Dexionnak ettől lett úgymond zenei egyedisége. Miközben az emberek megkapták a funkyt, azért szólt a Pocsolyába léptem, az Embertelen dal, a Ringasd el magad és az Ezt egy életen át kell játszani is. Abban az időben rajtam kívül senki sem játszotta az említett dalokat, én pedig kvázi újdonságként „rászoktattam” az embereket. Imádtam a Dexiont, 1995-ben, az idény közben mégis eljöttem, mert a hely tulajdonosaival nem sikerült mindkét fél számára előnyös megállapodást kötni. Úgy éreztem, nem becsülnek meg eléggé. Elmentem a siófoki Palace-ba, majd a helyi konkurenciához, ahol hajdanán kezdtem az „ipart”, az almádi Panorámába, de Alsóörsnek mindig helye van a szívemben, kitörölhetetlen az emlékeimből. Az utánam következő rezidensek egy ideig továbbvitték az általam megteremtett zenei alapot, aztán később populárisabb lett a Dexion.

Bárány Attila elárulta: megesett, hogy az üzemeltetők akkor sem engedték át másnak a pultot, mikor őt betegség kínozta. Egész nap nyomta az ágyat az alsóörsi raktárhelyiségben, és olyan gyenge volt, hogy este ülve diszkózott. Mint megtudtam: a fővárosból ismert arcokat is „fújt a szél” Alsóörsre. A hely körül kialakult imázs az ő konokságának is köszönhető, igaz, az üzletvezető többször is jelezte neki, hogy a Dexionból ne csináljon rockklubot. 

Utasokkal teli vasúti szerelvények gördültek ki a Déli pályaudvarról

– A leggyengébb napjaink a vasárnapok és a hétfők voltak, olyankor öt-hatszáz embernek zenéltem, míg szombaton három és fél ezernek. Néha csak néztem, hogy hömpölyög a tömeg. Régebben egy kalauz ismerősöm mesélte, hogy akkortájt kezdték észrevenni, hogy valami berobbant Alsóörsön, mikor esténként utasokkal teli vasúti szerelvények gördültek ki a Déli pályaudvarról, aztán a vonat Alsóörs után üresen ment tovább. Az elején még csak „lepukkant” kifőzdék álltak a szórakozóhely mellett, egy nem túl nívós kertmozi is funkcionált, aztán a Dexion által generált érdeklődés beindította a buliturizmust, egyfajta gazdasági fejlődést generált, ami a településen jelentős bevételt eredményezett. Ennek köszönhetően a helyi önkormányzat az elkövetkező években sok mindent felújított a környéken. Idővel nem is lehetett úgy a községről beszélni, hogy a szórakozóhely neve ne került volna megemlítésre.

Az ezredfordulót követően rövidülni kezdtek a tóparti szezonok, s a kisebb klubok feladták a nagyobbakkal való csatát. Mára a legtöbbjük üresen áll, köszönhetően a fesztiváloknak és más zenei helyszíneknek. 

– A ’90-es években temérdek vendéget vonzott a Balaton, ma legfeljebb hétvégén vannak sokan a partján. Szép lassan elfogytak az emberek, míg az idény leszűkült egy hónapra, egy szórakozóhely ez idő alatt nem tudja kitermelni a költségeit. Már nem jó anyagi befektetés diszkót csinálni a fővárosban sem, mert az éjszakák ott is egyre gyengébbek – húzta alá Bárány Attila, aki vállalkozóként, egy hozzá tartozó üzleti csoportosulással felhatalmazást kapott arra, hogy megszervezze a Dexion Remember elnevezésű rendezvényt. 

Felelevenítik az egykori dexionos bulik hangulatát

– Július 27-én, a hely másik három rezidensével az Amfi Alsóörsben felelevenítjük az egykori dexionos bulik hangulatát. A harmincéves partit szerettük volna a Dexionban megtartani, de az épület fémváza úgy elkorrodálódott, hogy oda nem ajánlott belépni. Így is egyfajta időutazásra hívjuk a vendégeket, akiknek kizárólag azokat a dalokat játsszuk le, amik fiatalabb korukban szóltak.

Azokban a mai ötven- és hatvanévesekben, akiknek volt szerencséjük táncolni az egykor híres tóparti helyeken, egy boldog aranykor képe rajzolódhat ki, ha arra az időszakra gondolnak. Helyek, ahol mindenki bulizni akart, amik a szabadság apró szigetei voltak, melyek nevének hallatán libabőrösek leszünk. Ahol mindenki önfeledten mulatott, élvezve a zenét és a társaságot. Nagybetűs szórakozóhelyek voltak, ahogy a Dexion is. Féktelen éjszakákkal, emlékekkel, amik örökre belénk égtek.