A méreggyiloktól a nagyezerjófűig: ezeket ne szedd csokorba!

A szeles délutánon a biciklizés helyett egy hosszabb séta megtétele mellett döntöttünk. A bicikliút nyomvonalán indultunk Almádi felé, ám a falu határában egy murvás útra tértünk át. Ezen az útvonalon haladva a Pinkóczi temetőnél érjük el Almádit.

Épphogy elhagytuk a ritkásan, de még lakott részt, amikor egy apró virágú, ám közelebbről megnézve finom szépségű vajszínű virágra bukkantunk a bokrok alján. A telefonunkon lévő applikációval beazonosítva kiderült, hogy ez a növény a rejtélyes közönséges méreggyilok nevet viseli.

A közönséges méreggyilok vagy vadpaprika erdőkben, cserjésekben, réteken élő növény. A növény minden része mérgező! Virágának különlegessége, hogy a nektárt kereső rovar szipókájával egy szűk résbe jut, amelyből csak akkor tud szabadulni, ha a virágporcsomókat magával húzza. A képen is láthatunk egy szabadulni vágyó beporzót. Régen a kígyómarást próbálták gyógyítani vele, innen származik a neve. 

Ne csak azért ne szedjük le, mert mérgező: hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint. 

Miután jó pár felvétel készült a mutatós növényről, továbbhaladtunk sétánkon. Hamarosan mindjárt az út mellett hazánk egyik vadon élő orchidaféléjére, bíboros kosborra bukkantunk. 

Ez a szintén csokorba kívánkozó, de ugyancsak védett növény (10 ezer forintba fájhat egy letépett virág) hazánkban elterjedt, bár viszonylag ritka faj. Virágzata ovális vagy hengeres, dús, tömött fürt, amelyet 25-200 virág alkot. A sisakszerűen összeboruló szirmok barnás-bíborvörösen erezettek-pontozottak. A mézajak mélyen háromkaréjos, a középső karéj további két lebenyre oszlik; összességében széles nadrágú emberkére emlékeztet. Méltóságteljesen magasodik az aljnövényzet fölé. A séta során aztán még többet láttunk, messziről feltűntek különleges virágai.

Legutóbb itt írtunk róla:

Ennyi szépség után már nem vártunk több meglepetést, csak egy pillantást vetni a Balatonra a hegyoldalból, de az út még tartogatott látnivalót. Egy mellékúton haladva újabb csodába botlottunk:

A nagyezerjófű volt a hab a tortán. Ez a szépséges növény nagy telepekben borította a fennsíkot, némelyik egyed a 80 centis magasságot is elérte. Szintén védett, ötezer forintos virág. Népi elnevezése boszorkányfű, erősfű, szarvasfű, kőrislevelű ezerjófű, szarvasgyökér. Levelein olajtartók helyezkednek el, melyekben illóolajok találhatók. A virágzat és a termés erős citrusillatú, sűrű, ragadós, vöröses színű mirigyszőrökkel borított, ezek érintése hólyagos bőrkiütést is okozhat – ez utóbbi tulajdonsága miatt a növényt a bibliai „égő csipkebokorral” is azonosították. A népi gyógyászat egykor sebek kezelésére, reuma ellen használta a levelet és a gyökeret, de ma már tiltott az emberi felhasználása. 

A Cser utca közepén aztán elértük célunkat: csodás panoráma tárult elénk legelő lovakkal, szőlősorokkal, gondozott kertekkel, háttérben a szeles-felhős időben sötétszürke, nyugtalan vizű, de mindig gyönyörű Balatonnal. S bár a sétánkat egy, a semmiből érkező apró zivatar miatt pár percre meg kellett szakítanunk, mégis feltöltött a sok szemünk elé táruló szépség a 7 kilométeresre sikeredett túrán.

Korábbi sétáinkról itt olvashatnak:  

https://www.veol.hu/helyi-eletstilus/2024/03/mit-tegyunk-ha-egy-konya-vicsorgoval-talalkozunk-az-erdoben

https://www.veol.hu/helyi-eletstilus/2024/02/sarga-teltemeto-helyett-piros-cseszegomba-kepgaleria