Búcsúi táncból titkos eljegyzés, ami fél évszázad után is megdobogtatja a pápai asszony szívét

„Az 1953-as búcsú különlegesnek ígérkezett Tófejen. A fivérem, ifjú Tófeji József befejezte a katonatiszti iskolát, és meghívta a búcsúba öt osztálytársát, hogy együtt ünnepeljenek nálunk. A nővérem, Irén már asszony volt, egy kislány anyukája, én 16 éves, másodikos tanítóképzős. A szüleink örültek a budapesti vendégeknek, a csinos, fiatal katonatiszteknek. Akkor az volt a szokás, hogy a vendégek ebéd után lesétáltak a kocsma előtt felsorakozó árusokhoz, hogy mindenféle csecsebecsét vásároljanak a házikisasszonynak, köszönetül a vendégségért. Ilyen apróságok kínálták magukat: mézeshuszár, fakanál, malátacukorka, tükrös szív. Ez utóbbi annak dukált, aki már gyűrűs menyasszony volt. A kocsma udvarában szólt a cigányzene, a falu apraja-nagyja odatömörült. Akiknek volt partnerük, azok bepréselték magukat a táncolók közé. A nézelődők körbeállták őket és gyűjtötték a suttognivalókat" – kezdte szerelmi története felidézését P. Tófeji Valéria. Ám az ő családja és fővárosi vendégeik nem mentek le a búcsúba. Ugyanis a tófeji aranykezű, ezermester bognárnak kijárt az a tisztesség, hogy ne csak József-napkor húzza el a nótáját Kóbor, a muzsikus cigány, hogy „Nem tudom az életemet, hol rontottam én el, gyógyítgatom a szívemet a cigányzenével”. Még a búcsú napján is húzta a talpalávalót neki az udvarán, és ezúttal egy harmonikást is vitt magával.

Mást néztek ki a bognár kisebbik lányának

„A fivérem barátai 22-23 éves, snájdig fiatalemberek voltak, anyám reményei szerint bőséges választék a jövőmet illetően. Ő ki is nézte a jövendőbelimet, de a sors másként rendezte. Én nem mertem végignézni rajtuk, csak élveztem a zenét, amikor egyikük fölkért táncolni. A hepehupás udvaron kartávolságra voltunk egymástól, én a földet néztem, ő engem, amikor hátrafelé egy kis mélyedésbe léptem. Véletlenül megroggyantam és összeért a térdünk. Megijedtem. Fölnéztem rá, gyönyörű kék szemében megláttam a csillanó fényt, és ottfelejtettem magam. Anyámnak sem mertem megmondani, mert nem az volt, akit ő kiszemelt számomra" – folytatta Vali, és az is kiderült soraiból, hogy másnap a fiúk, mind a hatan Bocföldére utaztak a barátjukhoz tovább ünnepelni. Persze a lánynak is dolguk akadt Egerszegen, így fél órát együtt volt velük a vonat folyosóján, mert nem fértek be kupéba. 

Virágszedés, kézenállás és a tanár leckéztetése

„Alig vártam, hogy elmesélhessem a történteket Egerszegen a nővéremnek. Ő anyámként bánt velem, hiszen 15 évvel volt idősebb nálam. Anyai tanácsait mindig meghallgattam és megfogadtam. Most azt mondta, várjam meg, mi lesz a fiatalember reakciója. Ő amint visszautazott Budapestre, a munkahelyére, azonnal levelet írt, megköszönte a szíves vendéglátást, és engedélyt kért, hogy levelezhessünk. Ezután három évig tartó képeslap-tudósítások jöttek-mentek közöttünk, jól sikerült vizsgáimról, tornaversenyekről, az Aranyhegyen zajló katonásdiról. Később személyesen is találkoztunk néha Egerszegen, a nővéreméknél. Például sétáltunk a Zala-parton, virágot szedett nekem, majd kézenállást mutatott. Ám, amikor észrevettük, hogy az osztályfőnök úr ott horgászik a Zalában, illendően köszöntöttük, míg ő rámosolygott a kezemben lévő kockásliliom-csokorra. De mi éreztük, hogy azonnal haza kell menni, tanulni a másnapi biológialeckét. Hétfőn első felelő voltam az órán. Az élőlények konzervatizmusát úgy mondtam, mint egy verset, szinte szóról szóra. Az osztályfőnök úr elégedett lehetett, mert két szakasz után beírta az ötöst" – tudtuk meg a jó tanulótól.

Üzenet a szalvétán, hó a vállon a kútnál

„Arra is volt példa, hogy a megye legszebb báltermében táncoltunk sógorom névnapján, az Aranybárányban. Akkor új sláger volt az, hogy Túl szép, amit te mondsz, ahhoz, hogy így igaz legyen... A tánc után a vacsoraasztalnál ezt a pár sort ráírtam a papírszalvétájára. Ő összehajtogatta, belső zsebébe rejtette és megőrizte. Különös alkalomkor Tófejre, a szüleimhez is leutazott, és segített a ház körüli munkákban. Egy téli emlék jut eszembe: karácsony előtt néhány héttel disznóölés volt nálunk, ő abban segített, amiben tudott. Vízért ment a kútra, persze ing nélkül, de éppen esett a hó, meztelen vállára vastagon rárakódott, mert mély volt a kút és sokáig tartott, míg a vödröt föltekerte." Ahogy olvastuk Vali sorait, azt gondoltuk, milyen sokféleképp, szinte hősiesen mutatták ki elköteleződésük tanúbizonyságát a legények egykor.

A régimódi történet értéke

„Azóta 52 évet éltünk megértő, boldog házasságban Budapesten, Mátyusházapusztán és Pápán. Tízévi ápolás után, már több mint egy évtizede elszólította a teremtő, de én őrzöm és újraélem szép emlékeinket. Írásaimban azért mesélem el, mert hátha az olvasónak is felidézi szép ifjúsága megőrzésre érdemesült emlékeit. E régimódi történetnek ma az ad értéket számomra, hogy felidézve is megdobogtatja a szívemet. De talán az sem baj, ha példát adhatunk az utánunk jövőknek ebben a suhanó világban a lassításra, a türelemre, az egymásra odafigyelésre a szerelemben is" – írta Vali, és ennél szebben nem is zárhatta volna levelét.