Vetőmagbörze Berhidán

2024.02.29. 17:00

A biotermesztés nemcsak a növénynek, de nekünk is hasznos

A hagyományos városi vetőmagbörzére várták az érdeklődőket február 23-án, s másnap a biotermesztésről, a kártevők elleni vegyszermentes védekezésről tartott előadást Székely Gyöngyvér agrár- és biológiai fejlesztőmérnök a Berhidai Kertbarát Kör szervezésében. A rendezvényeken részt vettek a zalaegerszegi és a székesfehérvári testvérközösségek tagjai is.

Benkő Péter

A kertbarátok évente megrendezik a vetőmagbörzét, melyen nemcsak saját tagjaikat, hanem a település hobbikertészeit is ellátják a bevált szaporítóanyagokkal, a termesztéshez elengedhetetlen jó tanácsokkal. – Minden év elején kiemelt figyelmet fordítunk a vetőmagbörze megrendezésére. Tagjaink lelkesen készülnek, sokat dolgoznak a sikeréért – nyilatkozta Kellerné Szász Anikó, az immár több mint ötvenkét éve működő, kiváló eredményekkel, országos ismertséggel rendelkező Berhidai Kertbarát Kör vezetője. Hozzátette, a rendezvény főképp a település lakosságának szól, nekik kívánnak segítséget adni a kerti munkákhoz. Börzéjükkel az a céljuk, hogy a vetőmagokkal, növényvédelemmel kapcsolatos ismereteiket, gyakorlati tapasztalataikat megosszák azokkal, akik csak nemrég fogtak bele a zöldségtermesztésbe.

Fotó: Ábrahám Edit

Napjainkban a hagyományos gondozás már nem elég, a szeszélyes időjárási viszonyok mellett, az egyre ravaszabbul támadó kártevőkkel is keményen fel kell venni a harcot. Azonban ugrásszerűen nőtt a biotermesztés iránti érdeklődés, nyilvánvalóvá váltak a vegyszeres növényvédelem egészségkárosító hatásai, ezért sokan próbálkoznának a bio-, azaz a műtrágya- és vegyszermentes termesztéssel. Ezt szem előtt tartva hívták meg Székely Gyöngyvér agrár- és biológiai fejlesztőmérnököt, aki a biotermesztés, illetve a bio-növényvédelem lehetőségeiről tartott előadást. Hangsúlyozta, egy kis változtatással, odafigyeléssel legalább saját kertünkben elérhetjük, hogy a magunk termelte zöldségekkel ne tetézzük a testünkbe bevitt káros anyagok mennyiségét, esélyt adva szervezetünknek a tisztulásra, a betegségek elleni védekezésre.

Fotó: Ábrahám Edit

A kertbarátok örömmel megosztották egymással a bevált szaporítóanyagokkal kapcsolatos tapasztalataikat, szívesen ajándékoztak az általuk termesztett zöldségek, virágok vetőmagjaiból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában