Természet

2024.01.14. 09:00

Változatos madárközösség az etetőknél (képgaléria)

Télen még a kisebb városi etetőre is legalább három-négy madárfaj jár rendszeresen, míg a nagyobb, parkosabb helyeken akár tucatnál is több faj fordulhat meg nap mint nap. Ez akkor a legszembetűnőbb, ha a hőmérséklet fagypont alá zuhan, hiszen ilyenkor még nagyobb szükségük van a változatos eleségre.

Szijártó János

Az elmúlt hideg napok nagy számban csalták a madarakat az etetőhöz, és mindenki megtalálta a neki megfelelő falatokat Fotó: Szijártó János

Erre a szakemberek is rendszeresen figyelmeztetnek, ugyanakkor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), alapvetésként rögzíti, hogy a változatosan felkínált, sokféle eleség a jó etető ismérve. Ezt több faj is látogatja, amelyek táplálkozás közben asztalközösségként akaratlanul is segítik egymást. A legjelentősebb eleségcsoportot a napraforgó és az apró magvak keveréke alkotja, amit többféleképpen fogyasztanak a madarak. A veréb, a meggyvágó, a zöldike, a pinty hántolja, a cinege, a csuszka, a harkály pedig kopácsolva feltöri. A napraforgót a balkáni gerle, a fekete rigó, az apró szemű magokat a cinege, a vörösbegy, az ökörszem, az erdei szürkebegy, a barátposzáta és a házi rozsdafarkú egészben lenyeli. A hántoláshoz a veréb-, a pinty- és a sármányfélék erős, kúpos, erre a célra specializálódott csőrére van szükség. Ezeknél a fajoknál jellemző, hogy csapatosan telepednek be az etető közepébe, és ott úgy táplálkoznak, hogy csőrükből a maghéj mellett apró magbéldarabkák is kihullanak, amelyek könnyen felcsipegethető forgácsokként élelmet jelentenek a maghántolásra, magtörésre alkalmatlan csőrű, kistestű fajok számára. A cinegék és harkályok rovarfogó csőre maghántolásra nem alkalmas, arra viszont megfelelő, hogy az ujjaikkal egy ághoz szorított napraforgómag héját kopácsolva feltörjék. Eközben ismét csak rengeteg magbéldarab hullik le és ezáltal újabb táplálékbázis képződik a talajról szedegető fajok számára. 

Az elmúlt hideg napok nagy számban csalták a madarakat az etetőkhöz, szinte minden felsorolt faj felvonult, és senki sem távozott éhesen. A képeken cinke, meggyvágó, veréb, őszapó, közép fakopáncs, tengelic és  vörösbegy szerepel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában