Szobrot készítettek a kéktúra napjára az eltűnt falunál

Négy bakonyi falu négy kiállítást készített természetes anyagokból az erdő meglévő elemeihez kapcsolódva az Országos Kéktúra útvonalán, a Veszprém-Balaton 2003 Európa Kulturális Fővárosa projektév Pajta-programja keretében. Bakonynána, Borzavár, Jásd és Nagyesztergár összefogott és a Bakonyi Ablaknyitogató projekt részeként megszületett egy-egy úgynevezett land-art alkotás a települések határaiban. Ez a művészeti irányzat leginkább természetművészetnek nevezhető, a természeti környezet formavilágát és kellékeit – a sziklákat, a köveket, a növényeket – szabadtéri installációk, azaz kiállítások létrehozásához alkalmazza. 

Győry Tünde jásdi polgármester korábban már nyilatkozott arról lapunknak, hogy náluk a Szent-kút forrás kifolyója melletti területen hullámokká alakultak a növényszárak, bokorból lett vízesés, szél mozgatta hangszer és a bozótos nyesedékeit is felhasználták. Nagyesztergáron az egykori Veimpusztának állítottak természetszoborral is emléket. A felső sora öt tégla magas, ez érzékelteti a fénykorát, a középső sor összevisszasága az összeomlást, az alsó sor az újjáéledésre hívja fel a figyelmet, de azért kisebbek alul a kirakott betűk, mint felül. 

Szirbek Tiborné nagyesztergári polgármestertől tudjuk, hogy amikor a II. világháborút követően több település kihalt Veszprém vármegyében, erre a sorsra jutott a Nagyesztergár és Bakonynána közötti, az Országos Kéktúra útvonal mentén található Veimpuszta is. A híres, csodás túraút keresztülvezet a valaha volt település utcáján, ahol az egykori gazdaság épületének falai még többé-kevésbé állnak, a többi házból szinte semmi nem maradt. A közeli tisztás mellett, egy domboldalon, az erdőben található a település eldugott kis temetője. Aki nem tudja, hol keresse, gyanútlanul el is sétál mellette anélkül, hogy észrevenné. Itt főleg a XX. század első feléből megmaradt sírköveket találunk, a legkésőbbiek a hatvanas években készültek, de ma már újra temetési helyként választják a régi lakók.

A falu fénykorát a középkorban élte, 1478-ban kőből épített temploma is volt. A hódoltság után lélekszámban már nem tudta megközelíteni a szomszédos falvakét, bár így is szépen fejlődött, 1966-ban még az áramot is bevezették. A település sorsát végül a szocializmus pecsételte meg. A mindenáron központosítani akaró hatalom felszámolta a helyi gazdaságot, a lakosságot pedig elköltöztette. A hatvanas évek elején még közel kétszázan laktak a településen, a hetvenes évek végére viszont teljesen elnéptelenedett. Így vetett véget a kommunizmus egy több mint félezer éves település történetének, amit még százötven évnyi török uralom sem tudott végleg eltörölni a föld színéről – így őrzik a helyiek emlékét, amit a veimi land-art üzenete is tükröz. Ugyanis egyfajta újjáéledés, hogy a búcsút újra évente megtartják itt, mindig több résztvevővel és az eltűnt falu egykori lakói, az elszármazottak ide temetkeznek, mintegy hazatérve. A közeli falvakban még mindig találunk olyanokat, akik gyerekkorukban itt nevelkedtek és tudnak mesélni Veimpusztáról.