A gyermek önállóságra nevelése a szülők önismereti útja

– A gyermekek 0–6 éves korban az úgynevezett abszor­beáló lélek időszakában vannak, amikor egy „belső program” vezérli, hajtja őket előre az önállóság felé vezető úton – mondja B. Szirtes Dóra, Montessori-pedagógus. Úgy véli, a szülők feladata ebben a folyamatban az, hogy támogassák a kicsik törekvéseit: óvják őket, amikor arra van szükségük, és megcsinálják helyettük, amikor azt igénylik.

Meglátása szerint a gyermek azonban csak akkor képes elsajátítani az önállóság felé vezető út egy-egy lépését, amikor készen áll rá, és azt fogja magáénak tudni, ami éppen érdekli őt, ugyanakkor kiemelten fontosnak tartja a mintaadást is, hiszen hogyan tudnánk megtanítani neki bármi olyat, amit mi magunk se úgy csinálunk, ahogy tőle szeretnénk elvárni?

– A gyermeknevelés a szülők legnagyobb önismereti útja, amelynek során újra és újra szembesülünk azzal a ténnyel, hogy ha valami nem megy, először nekünk kell változtatnunk – magyarázza a szakértő, hozzátéve, Maria Montes- sori megfigyelései sokat segíthetnek, iránymutató lehet például az, hogy megállapította a gyerekek úgynevezett érzékeny periódusait. Ezt két viselkedésformából ismerhetjük fel: a gyermek valamit rengetegszer csinál, magas ismétlésszámmal végzi, például mindig ledobja az ételt; vagy elmélyülten dolgozik valamin, koncentrál, kizárja a külvilágot, például a cipzár felhúzásával bíbelődik.

– Montessori szerint ezek egyfajta ablakok a gyermekek fejlődésében, amelyek során belső motivációból tanulnak meg valamilyen készséget, képességet vagy szabályt. Ilyenkor lehet őket a leghatékonyabban tanítani, ezeket lekövetve érdemes meghatároznunk azt, hogy az önállósodás mely területével érdemes foglalkoznunk. Mindemellett a tapasztalat megszerzése is hasonló iránytű lehet a szülők számára, fontos azonban, hogy érvényesüljön az „akkor és ott” elv. Amikor valamit tanul, és kéri, hogy mi csináljuk helyette, az egy kiváló tanítási helyzet, s egyben érzékeny periódus. Nem térítjük el az önállóság felé vezető úton, ha ilyenkor megcsináljuk helyette az adott dolgot. A gyermek ugyanis ilyenkor megfigyel, követi a mintát. Oda kell azonban figyelni ennek módjára. Szavak nélkül csináljuk, amit kér, hogy a verbális kommunikációval ne vonjuk el a figyelmét. Például elkezdjük mi a cipzár felhúzását, majd az utolsó momentumban visszaadjuk a lehetőséget neki, hogy ő húzza fel a cipzár végét – hangsúlyozza.

A gyermekek alapvetően belső szabályok szerint működnek, és mi is pontosan ezek miatt tudunk megbízni bennük. A szabályrendszer kialakítása azonban elengedhetetlen az önállóságra neveléshez, ez pedig minden esetben személyre szabott. Természetesen vannak olyan kérdések, amelyek mentén tudatosan haladva megkaphatjuk a saját válaszainkat. Megfelelő a környezet vagy alakítanom kell rajta, hogy önálló lehessen? Elkényeztetem őt vagy segítem? Tudok változtatni az attitűdömön? Már tudta, most mégis azt kéri, hogy én csináljam. Elfáradt vagy fejlődési ugrása van?

B. Szirtes Dóra szerint érdemes öt dolgot megfogadnunk az önállóságra neveléssel kapcsolatban: nem segítünk, csak amikor kéri, nem beszélünk (tanítási helyzetben), csak amikor kell, nem elkényeztetjük, hanem támogatjuk, szigor helyett közös, életszerű szabályokat hozunk és megbízunk a gyermekben, elhisszük róla, hogy képes rá, hiszen csak így tudjuk őt önállóságra és gondolkodóvá nevelni.