Pilótafelszerelések és jelvények, felvarrók is gazdagítják Katona József somlói gyűjteményét

– Jelenleg is szolgálatot teljesítek mint műveleti tartalékos az ajkai Magyar Imre Kórházban – mondja Katona József nyugállományú zászlós, aki somlói otthonában fogad minket.

József Kecskeméten született, az 1980-as évek elején végzett a Kilián György Repülőműszaki Főiskola tiszt­helyettesi szakán mint sárkány-hajtómű mechanikus, on­nan került első beosztásába Taszárra, a Szu–22-es gépeket üzemeltető századhoz, de az évtized vége már Szentkirályszabadján érte. Ott először repülőműszaki beosztást kapott, majd a kilencvenes évek végétől fedélzeti technikusként repült a Mi–8-as, Mi–17-es szállítóhelikopter-típusokon.

– Ezt a házat a kilencvenes években egy barátomtól vettem nyaralónak, majd 2004-ben költöztem ide. Az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred 2004-es megszűnésekor nyugállományba vonultam. 2011-ben aktivizálták a műveleti tartalékos rendszert újra, azóta ismét a hazát szolgálom – meséli József, aki elhivatott a magyar katonai repülés hagyományainak és relikviáinak őrzése iránt. Barátaival járnak Csehországba, Szlovákiába és például a franciaországi Normandiába hagyományőrző rendezvényekre, második világháborús eredeti amerikai járművekkel.

– Gyűjteményem minden darabjához kötődöm, ez valójában már egy életforma! Mindig is gyűjtöttem a repülős emlékeket, a lehetőségekhez mérten – hangsúlyozza.

– Van olyan barátom, aki sajnos már nincs köztünk, az ő kérése eredetileg az volt, hogy a díszegyenruhájában temessék majd el. Miután amíg az egészségi állapota engedte és meglátogatta a gyűjteményemet, a kórházban az utolsó kérése az volt a fiához, hogy itt legyen nálam kiállítva a ruhája, ne temessék el vele – mutatja József a ház utcára néző szobájában Gyurcsán Mihály repülő alezredes, első osztályú repülőhajózó társasági egyenruháját.

Ebben a helyiségben van egy Mi–8-as helikopter faroklégcsavar-lapátja. – 2016-ban volt egy repülőtalálkozó Börgöndön, ahol a résztvevőkkel aláírattam, hogy a nevük megmaradjon emlékbe. Sajnos ezen a lapáton sok olyan bajtárs neve is van, aki már az égi csapatban repül, mint például a nemrégiben elhunyt Frankó Endre, a legendás második világháborús magyar vadász­pilóta – meséli.

Mielőtt továbbmennénk, Katona József tisztáz egy fontos dolgot:

– A gyűjtemény magántulajdon, így nem látogatható mindenkinek, de egy része különböző rendezvényeken vagy éppen a kecskeméti repülőnapokon megtekinthető. Évről évre nagyon sok helyszínen állítok ki, válogatva a különféle tárgyakból. A falakon is kifejezetten olyan festmények vannak, melyeket nekem készített Vincze Ferenc festőművész barátom. Valamennyi repülőgépeket, helikoptereket ábrázol. Nagyon sok ember megment dolgokat, és tudják, hogy nálam jó helyre kerülnek. Itt van például a szentkirályszabadjai helikopterezred eredeti zászlaja, amelyből összesen három készült.

A szobában légierős női dísz­egyenruhák is láthatók próbababákon. Jó ideig nem volt József gyűjteményében női ruha, majd egy győri ismeretségen keresztül kapott többfélét is. A kitüntetések hiányoztak róluk, így megkérdezte a tulajdonosát, szolgálata során milyen elismeréseket kapott, és megvette hozzá azokat, így kompletté téve a ruhákat.

– Ezt a Bakony Harcihelikopter Ezred emlékére állítottam össze. Bekeretezve látható itt egy felvarró, az alakulat jelvénye, ebből ekkora méretben összesen hat készült, alatta pedig sorban az ezred harci, szállítóhelikopter- és repülőműszaki századainak felvarrói láthatók – mutatja büszkén.

József házi múzeumában az 1945 utáni magyar katonai repülés számos tárgyi emlékét őrzi: a háború után legelsőként használt pilótaruhától kezdve a jelenleg is légterünket védő JAS–39 Gripen repülőgépek hajózóruhájáig. Ugyanakkor miután a magyar légierős katonák sok misszióban vettek részt, megtalálhatók a gyűjteményben például egykor Koszovóban, Afganisztánban szolgáló honvédek emlékei is. Emellett van több olyan katona, aki a francia idegenlégiós múltja után tért vissza a Magyar Honvédségbe, tőlük is vannak itt emlékek.

– Nagyon sok űrkutatással és űrrepüléssel kapcsolatos, magyar vonatkozású dolgom is van – árulja el a gyűjtemény tulajdonosa, miközben fotó­riporter kollégám a legjobb szöget keresi egy könyv lefotózásához, melyet Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós dedikált. – Jó a kapcsolatom vele, tőle is számos könyvet, relikviát, makettet kaptam, ezeket szintén dedikálta. Nézd csak! Az Apollo-programra fejlesztették ki ezt a tollat, és jelenleg is ezt használják az űrhajósok. Egy újságírótól kaptam azzal, hogy itt jobb helyen van, mint a zsebében – meséli Katona József.

Megyünk tovább a házban, egy altábornagyi egyenruha látványa tárul elénk. Ezt József Orosz Zoltán altábornagytól kapta, aki maga is helikopterpilóta volt, majd a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese lett.

– Itt egy MiG–21-es vadászgép túlélő-, úgynevezett NAZ-készlete látható, amely elég ritka darab ennyire kompletten. A tárgyak vonzzák egymást, hozzám kerülnek barátoktól, garázsokból. Az elmúlt harminc év alatt sok rendezvényen megfordultam, segítettem, ahol tudtam. Sokan az ismerőseim ebből kifolyólag, de szerencse és fanatizmus is kell hozzá, hogy ennyi tárgy legyen itt – fűzi hozzá a nyugállományú katona. Mint mondja, a bajtársiasság megmarad a nyugállományba vonulás után is. Összetartanak, és neki szívügye az, hogy segítse a katonatársait.

– Hiszek ebben, mutatják a tárgyak is, rengeteg mindent kaptam ajándékba. Remek példa erre Romvári Zsolt „Bigi” barátom hajózóruhája, amely egy kukából került elő, és amelyre egy cimborám talált rá. Rendbe tettem, majd elküldtem neki fényképen. Ő sem tudta, hogyan kerülhetett oda, de már jó helyen van – jegyzi meg József, aki egy felfüggesztett ejtőernyőről is mesél.

– Ezt a katonai RS-4/4 típusú deszantejtőernyőt Győrben kaptam egy barátomtól, az eredeti dokumentációjával együtt. Mikor ugrottam először? Harmincnégy éves voltam, a hajózó beosztásomhoz kötelező volt.

Már-már megszállottan mutatja a számtalan közül a következő nem mindennapi tárgyat.

– Az a Kositzky Attila altábornagy MiG–21-es gépére festett felirat festősablonja. Kecskeméten egy bemutató repülés alkalmából ezzel a stencillel festették fel arannyal a tábornok nevét a gépre, évekkel később ez is hozzám jutott.

Szóba kerül 1956. Katona József elmeséli, hogy rengeteg olyan fiatalról tudni, aki részt vett az ’56-os forradalomban, és emiatt később emigrálni kényszerült. Szót ejt egy, a Francia Idegenlégió­ba kikerült fiúról, aki polgári család gyermekeként angolul és franciául is beszélt. A légióban lett pilóta, egészen az ezredesi rendfokozatig vitte.

– Az az elgörbült légcsavartoll az egyik francia gépének az alkatrésze, mert többször is lezuhant a pályafutása során. A kilencvenes években visszatelepült Magyarországra, majd halála után a hagyatékából megvásároltam a repülőgépeken használatos fejvédőjét, a hozzá való oxigénmaszkját, valamint a légcsavartollat is, így állítva neki emléket – fűzi hozzá az elhivatott gyűjtő.

Odébb egy emléklap, melyre József nagyon büszke: ezt az elismerést az országos Magyar Veterán Repülő Szövetségtől kapta a polgári és katonai repülés értékei megőrzése és terjesztése érdekében kifejtett önzetlen és magas színvonalú tevékenységéért, 2014 decemberében. – Nekem ez az egy papír ismeri el igazán azt, amit csinálok! Másnak egy papír, de nekem nagyon fontos – hangsúlyozza.

Tovább „repülünk”, továbbra is Katona József a pilótánk, de már a ház udvarán járunk.

– Ez a pályamegvilágító reflektor is egy barátom jóvoltából állhat itt. Rossz látási viszonyok között és napnyugta után ezekkel világították meg a leszállópályát, minden repülőtéren volt ilyen. Ez pedig egy MiG–21-esnek a komplett lokátora, amely a cél felderítésére szolgált. Itt repülőgép-üzemanyagtartályok és helikopter-alkatrészek, továbbá hajtómű földi takaródugói láthatók. Utóbbiak egy kívülálló számára csak szimpla piros dugók, de aki üzemeltette a repülőtechnikát, és napi szinten a kezében voltak, annak mást jelentenek – hangsúlyozza.

Látni egy márványtáblát is, amely a budapesti Katonai Főiskolán, a Bolyai előcsarnokában volt elhelyezve az ’56-os ellenforradalmárok emlékére. 1989 után „mennie kellett”, József egy gyűjtő­barátjától vásárolta. Érdekessége az is, hogy a hátulján egy Petőfi-idézet olvasható, a tábla későbbi újrahasznosítása következtében.

– „0428”. Ez egy emlékkő, amely egy vadászbombázógépnek az emlékére készülhetett. Felhívtak, hogy menjünk ki az elhagyott szentkirályszabadjai repülőtérre, hátha találunk valamit a múzeumom részére, mert az egészet eldózerolják. Innen mentettük meg. Kiderült a kőről, hogy Kecskemét mellett lezuhant egy géppár, és a személyzet egyik tagja meghalt. Valószínűleg az ő emlékére állították, de azt nem tudni, ki készíttette. Feltehetően akkor került a szentkirályi alakulathoz, amikor áttelepültek oda az első repülőgépek a kezdetek kezdetén Kecskemétről. Hozták magukkal bajtársuk emlékét is az akkoriak – vélekedik József.

Előttünk egy komplett faroklégcsavar, egy Mi–8-asé. Ez nem más, mint Katona József emlékműve. Ez előtt emlékeznek a bajtársaikra, akik már nincsenek közöttük. Alatta lezuhant gépek roncsdarabjai az elmúlt évtizedek katonai repülőkatasztrófáira emlékeztetnek. Pár lépés múlva egy szolgálati parkolót jelző tábla „köszön ránk”, amely szintén a szentkirályszabadjai repülőtérről származik, sokat jelentett ez azoknak, akik ott szolgáltak. Már egy faházban járunk, természetesen repülős holmikkal van tele, megszámlálhatatlanul sok tárgy. Az egyik vitrinben repülőgépek és helikopterek túlélőkészletei találhatók, amelyeket a pilóták használnak, ha a gépükkel bajba kerülnek.

– Az orosz technika megölhetetlen, a nyugat-európai kényesebb, nem véletlenül használják a honvédségben is az előbbit. Jól muzsikálnak – mondja Katona József, miközben egy-egy olyan szerszámot mutat, amellyel egymagában szinte egy teljes Szuhoj vagy MiG vadászrepülőgép földi üzemeltetése elvégezhető.

– Ha vendégeim jönnek, akkor porolgatni kell egy kicsit a gyűjteményt. De előfordul, hogy egy rossz napomon csak rágyújtok egy szivarra, és ezen tárgyak között megnyugszom. Jó érzés, amikor a nyugállományú vagy még aktív katona barátaim meglátogatnak, körülnéznek itt, mert sok emlék előkerül. Annak is örülök, hogy sok embert, akit aktív katonaként nem is ismertem, a gyűjteményem révén mára barátomnak tudhatok. Egy pohár bor mellett felidézzük a régi sztorikat, olyanokat, amelyek soha nem lesznek leírva, de nagyon jellegzetes pillanatai a történelemnek és a mi repülős életünknek – fogalmaz búcsúzóul József.