Így éltünk ötven éve a Balatonnál – korabeli filmhíradókból csemegéztünk

1971 májusában a balatonfüredi Hotel Annabellában nyílt meg az üdülőszezon, méghozzá nem is akárhogyan: a „hazai hajművészek országos összecsapásával”, azaz a fodrászversennyel. Mint a filmhíradóból megtudjuk, egy koktélfrizura elkészítési ideje pontosan 25 perc:

Ötven évvel ezelőtt még Keszthely volt a Balaton északi partjának fővárosa, manapság már inkább Balatonfüredet nevezik így. A filmhíradó előszezoni körképében dicséretes módon az akkoriban még Veszprém megyéhez tartozó fürdőváros negatívumait is bemutatták („enyhén szólva nem éppen dicsekvésre méltó ez a tóparton felejtett építmény”), hogy aztán felcsendüljön a dicshimnusz a Balaton-part legifjabb létesítményéről, a százmillió forintos költséggel épült tízemeletes, kétszáznegyven szobás szállodáról, a Hotel Helikonról:

Az 1971-es esztendő jó hírrel szolgált a nyaralásra igyekvő fővárosiaknak: a Budapestről érkező gépkocsik már egyetlen útkeresztezés nélkül érhették el Zamárdinál a Balatont az M7-es autópályán. A filmhíradóból kiderül, hogy a 113 kilométer hosszúságú útszakasz építéséhez tízmillió köbméter földet mozgattak meg, valamint azt is láthatjuk, hogy az új úttal egy időben megnyílt egy éjjel-nappal nyitva tartó elegáns, modern autós fogadó is. Megtudhatjuk továbbá azt is, hogy „az M7-es út pedig épül tovább, éjjel-nappal”, arra viszont, hogy a kisfilm utolsó mondatában elhangzott ígéret („néhány év múlva korszerű autópálya vezet Keszthelyig”) valóra váljon, hiába vártunk ötven évet...

Szénási Imre sokáig készült a hosszútávúszók nagy álmára, a La Manche-csatorna leküzdésére. A felkészülés részét képezte az a nem mindennapi erőpróba is, amelynek során 1971-ben átúszta a Balatonkenese és Tihany közötti 30 kilométeres távot, 9 óra 25 perces idővel. A La Manche-csatornát (amelynek szélessége légvonalban 38 kilométer, de az áramlások miatt a táv akár 50 kilométer is lehet, a víz hőfoka pedig 14-15 Celsius-fok) végül 1976-ban sikerült átúsznia, 9 óra 20 perces eredménnyel.

Hosszú évek óta bonyolult probléma a Balaton-part zöldség- és gyümölcsellátása – állítja az ötven évvel ezelőtt készült kisfilm, amely Julis néni, az uborka, az interurbán telefonhívás és a Veszprémben székelő központ érintésével próbál választ találni a kérdésre, hogy miért áll a zöldségesbolt július végén árván, elhagyottan:

Összeállításunk végén ugorjunk át egy kicsit a déli partra, pontosabban Siófokra, ahol részesei lehetünk egy rendőrségi razziának. Szörnyű állapotok uralkodtak arrafelé ötven évvel ezelőtt: „A magyar tenger partjain ilyen bömböldében űzik el az éjszaka unalmát a tizenévesek. Szinte fillér nélkül, sorsukat a véletlenre bízva csellengenek.” A vasútállomáson sem jobb a helyzet: „Csövező gyerekek pénz híján egy-egy padot vesznek igénybe, díjmentesen. A virradatra várnak, hogy aztán szerencsét próbáljanak, hátha kisegíti őket valaki? Akadnak diákok, ipari tanulók, akik talán szüleik tudta nélkül csavargással töltik itt a nyár végét.”

Azért valahogy csak felnőttek azok a fiatalok – lehet, hogy páran közülük éppen most ismerték fel magukat a filmhíradó kockáin?