Katartikus élményt nyújt a cseppenként formálódó postojna-i barlangrendszer

Postojna város a szlovén karsztvidék szívében, a fővárostól és az olasz határtól egyaránt 40 kilométerre található. Legfőbb látnivalója, jólétének forrása a fenséges barlangi formációival és sokszínű állatvilágával egyedülállóan elragadó cseppkőbarlangja, mely több mint 24 kilométer hosszú föld alatti járatrendszerrel, galériákkal és csarnokokkal büszkélkedhet. Igazi kihívás a felfedezőknek, és egyben a szpeleobiológia (barlangtan) bölcsője.

A Postojnai-cseppkőbarlangban a föld alatti táj ugyanúgy változik, mint a felszínen: látni magasba törő hegyeket, hallani a folyók zúgását, körbe lehet járni hatalmas, föld alatti termekben, ahonnan keskeny járatok nyílnak. A barlang első leírása a 17. századból való, az 1800-as években kezdődött el a feltárása és turisztikai hasznosítása a vasút és a villany­áram segítségével. Kétszáz év alatt több mint 39 millió látogató kereste fel.

A világ első földalatti vasútját itt nyitották meg 1872-ben. A turisták a világ egyetlen kétvágányú barlangi kisvasútján, 3,7 kilométeres utazással juthatnak be a barlangba, ahol gyalogtúrát tesznek, majd a vonattal jönnek a felszínre. A vasutazás során szűk járatok és grandiózus termek váltják egymást, nem győz ámulni a látogató, miközben vízcseppek potyognak a fejére.

A sejtelmes barlangrendszerben könnyedén eltörpül és úgy érezheti magát az ember, mintha az alvilágba csöppent volna, a cseppkőformációk pedig holt lelkekként magasodnak mellénk, fölénk, s e misztikumra a megvilágítások még ráerősítenek. Hogy mit látunk bele a természet alkotta cseppkőalakzatokba, annak csak a képzeletünk szab határt, de kétségkívül katartikus élményben lehet részünk.

A sokféle színű és formájú képződmények közül kiemelkedik a barlang és a karsztvidék szimbóluma, az úgynevezett Briliáns, ami a vékony mészkőréteg miatt csodásan csillogó, öt méter magas, fehér sztalagmit. Mellette egy gazdagon díszített oszlop áll.

A mélyben találkozhatunk a barlangi vakgőtékkel (nevezik emberhalnak is), melyek a legendák szerint valójában sárkányfiókák. Ezek a rejtelmes lények akár tíz évig is elélnek élelem nélkül. A laboratóriumból és kiállítótérből álló Viva­riumban üvegfal mögött közelről láthatunk egy-egy példányt.