találkozó

2020.01.07. 07:00

Népszokással kívántak minden jót az új esztendőre a regösök

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület szervezésében a vártnál nagyobb sikerrel tartották meg az Első regös- találkozót a közelmúltban.

Borsos Renáta

A regösök korabeli öltözetben és a szokásjátékban használatos eszközök felvonultatásával éltették a hagyományt Fotó: archív

Forrás: Bánhelyi József

Fotó: BANHELYI JOZSEF AJKA

Az esemény szakmai apropóját az adta, hogy a Dunántúl egyik legismertebb regölését még Nagy László költő, Szécsi Margit és Vig Rudolf 1959-ben rögzítette Iszkázon. A térségben ez a regölésforma máig fennmaradt, tudtuk meg az egyesület elnökétől, Kovács Norbert Cimbitől.

Az Élő Forrás Egyesületnek köszönhetően egyre többen őrzik a hagyományt. A regösök végigjárják a településük házait, hogy dallal, jókívánságokkal köszöntsék a családokat az új esztendőben.

A termés- és egészségvarázsló népszokás a kiscsőszi faluházban kezdődött a dél- előtti órákban. A regöscsapatok a napot házi finomságok kóstolásával, egymás kínálásával kezdték. Hartyándi Jenő dokumentumfilmes operatőr segítségével minden csapat elmondta a saját regölését, melyek érdekességét a játékos szövegváltozatok adták. A regösök a korabeli öltözetet követték, a szokásjátékban használatos eszközök felvonultatásával éltették a téli természetvarázsló népszokást.

A regölést újévi köszöntők, szűzgulya-hajtás, ódoricsolás, harsogtatás is kiegészítette. Délben megérkezett a Magyarpalatkai Banda, így táncház színesítette a napot. A közel százfős bandériumot Gyenesdiásról, Debrecenből, Badacsonytördemicről, Veszprémből, Székesfehérvárról, Káldról, Balatonszentgyörgyről, Dobáról, Zalaszántóról és Kiscsőszről érkező regösök alkották.

A regösök korabeli öltözetben és a szokásjátékban használatos eszközök felvonultatásával éltették a hagyományt Fotó: Bánhelyi József

A délutáni program az iszkázi Nagy László Emlékháznál folytatódott. A hagyományőrzők közös fotóval tisztelegtek a gyűjtők emléke előtt. Itt csatlakozott a társasághoz V. Németh Zsolt, a hungarikumokért felelős kormánybiztos, aki elkísérte a csoportot az első iszkázi közös regölésre a falu közösségi házába, ahol a település nyugdíjasai fogadták a jókívánságokat. Ezt követően a népes társaság több iszkázi családnál is tiszteletét tette, hogy az elődökhöz méltó, emlékezetes regöléssel kívánjon sikeres új esztendőt a háziaknak. A programba időközben bekapcsolódott Kalász Máté és Bandája, akik a házaknál szép muzsikával kedveskedtek a vendéglátóknak.

A regölés a közelmúltban felkerült a magyar nemzeti értékek listájára, mely elismerés még inkább „kötelezi” ennek a szép népszokásnak

a megőrzését és továbbörökítését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában