A nagymama, aki huszonkét gyermek nevelőanyja

A gyönyörű sümegi családi ház gondozott udvaráról a várra nyílik panoráma. Az ablakban orchideák pompáznak, a zöld gyepet virágok tarkítják, odébb szalonnasütő és hinta várja a családtagokat. A tágas, kétszintes lakásban patyolattisztaság, rend fogad. Erzsi és férje, Tibor nyit ajtót. A nappalit a méretes ülősarok uralja, a tekintetet nehéz levenni a kristálytiszta vizű, hatalmas akváriumról. Tibor reszortja a rendben tartása, ahogy az udvar szépsége is az ő keze munkáját dicséri. A benti virágokat Erzsi gondozza, olyan nagy szeretettel, ahogy a hat kislányt.

– Szegény családban nőttünk fel, mindkettőnknek három-három testvére volt, ezer szeretetet kaptunk, amit ma is érzünk. Mi még tudtuk fogadni azt a gondoskodást, de a mai gyerekeken ezt sokszor nem látom. Ahogy a gondozott gyerekek gyakran adni sem tudnak, mert nem tanították meg őket arra, milyen az, hogy adok vagy kapok. Szóval nem problémamentesek, de eddig nem volt nagyobb baj egyikükkel sem – mondja Erzsi, aztán elmeséli, hogyan is lettek nevelőszülők.

Két saját gyermekük van. A lányuk a férjével akkoriban itt lakott a tetőtérben, ide született a két kis unoka is. – A férjem külföldön dolgozott bányászként én pedig a kórházban takarítottam. Sokat voltam itthon egyedül, gyakran felmentem az emeletre, hogy az unokámmal lehessek. De nem akartam a terhükre lenni. Erről meséltem egy ismerősömnek, aki akkor már nevelőszülő volt. Ő ajánlotta, hogy próbáljam meg. A család sem ellenezte, sőt, azóta a lányom is nevelőszülő már. Jelentkeztem, de mire megkaptam volna az első gyermeket, Tibort baleset érte, nem mehetett vissza külföldre dolgozni, itthon maradt. Nekem is műtétem volt, nem folytathattam a munkát. Kettétört az életünk, nem volt munkahelyünk, minden megváltozott. De jól éreztük magunkat, és váltanunk kellett. Tibor árufeltöltő lett egy közeli áruházban, én pedig vállaltam, hogy nevelőszülő leszek. Szóval már nem voltam egyedül itthon, amikor szóltak, hogy adnának egy nyolcéves kislányt. Úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Aztán lehetőség nyílt rá, hogy bővítsük a létszámot és hivatásos nevelőszülő legyek. Elvégeztem a képzést, közben két gondozott gyermekünk együtt nőtt fel az unokáinkkal. Nagy szükség van a nevelőszülői hálózatra, hiszen olyan védtelenek ezek a gyerekek, amikor ilyen kicsik! – mondja Erzsi, akinél többnyire hosszú éveket, nyolc, tíz esztendőt töltenek a gyerekek. – Négy lány ma is visszajár hozzánk a párjával, gyermekeivel. Visszajelzés ez arról, hogy jó munkát végeztünk – teszi ­hozzá.

Eddig 22 csemetét nevelt, hármat örökbe gondozott, azaz tőlük örökbe fogadó szülőkhöz kerültek.

– Az a legjobb megoldás számukra. Hárman hazakerültek újra a szüleikhez, ugyanabba a közegbe, amelyből idekerültek. Ezt nem tartom a legjobb megoldásnak – mondja őszintén, ahogy az rá jellemző. A gyerekek szemébe mond mindent, amit gondol, mert úgy véli, hogy amibe nem halunk bele, az megerősít bennünket. – Amikor a nevelőcsalád házából kilépnek, valahova menniük kell. Legjobb, ha önálló életet tudnak kialakítani, ez jó pár lánynak sikerül is – magyarázza Erzsi. Tibor helyesel és hozzáteszi, hogy a saját gyerekük bármikor visszatérhet a családi házba, ha baj van, de a nevelt gyerekek hova menjenek? Ha innen kikerülnek, talpon kell maradniuk, ezért duplán kell tenniük.

– Ezt sulykolom beléjük már most. Jó érzés, amikor visszajönnek hozzánk látogatóba. Ünnepek nem múlhatnak úgy el, hogy ne jöjjenek. Vagy felhívnak, hogy mondjam el a sörkifli receptjét, és látom, hogy magukkal vitték a rendmániámat. Ezért amikor elérnek egy bizonyos kort, kertelés nélkül el kell nekik mondanom, hogy mik az elvárások velük szemben – mondja Erzsi.

Próbál fegyelmezni is, bár úgy érzi, azt ma már nem sok mindennel lehet. – Tudom, hogy a normál családokban is élnek náluk sokkal rosszabb gyerekek, talán a saját szülő észre sem veszi azt. De szerintem nem is konkrétan a gyerekekkel, hanem inkább a társadalommal van baj. Mire ide kerülnek, addigra az élet megtanítja őket minden cselre a talpon maradáshoz. Már tizenkét éve él nálunk egy ikerpár, ez az utolsó évük. Enyhe értelmi sérültek, 20 évesek. Bizony, sokszor azt mondtam magamban, hogy nem csinálom tovább, de aztán elgondolkozom, hogy hova mennének szegények? Ahogy egy másik, 17 éves lánnyal hasonló a helyzet. Idén megszerzi a szakmáját, és aztán még értettségire készül két éven át. Azt az időt még megpróbálom kihúzni vele. Van egy 16 éves kislány, és tavaly májusban egy tízéves ikerpárt kaptunk ideiglenesen, de itt ragadtak. Ők vannak itt legrövidebb ideje. Eddig a legkisebb, akit kaptunk, kétéves volt, őt aztán a testvérével együtt örökbe fogadták. Ez nagy öröm, ahogy az szintén, hogy írnak néha, tudom, hogy jó életük van.

A gyerekek szempontjából is az a legjobb, ha örökbe fogadják őket, de annak szintén, aki igazán vágyik rá, hiszen ő mindent elkövet érte – magyarázza Erzsi, és ez logikusnak is tűnik.

Eddig kilencnél több gyermek nem volt egyszerre náluk, de bár nem panaszkodik, biztosan nem könnyű hatot nevelni sem. Tibor meséli, hogy hétvégén, amikor mindenki itthon van, a tízliteres fazék kicsi a bableveshez, ha azt szeretnék, hogy másnapra is maradjon. Inkább a 15 literest veszik elő. Kifliből 18-20 kell reggelire, és két egykilós kenyér elfogy naponta akkor is, amikor a lányok az iskolában ebédelnek. Hétvégén pláne, olyankor elkel a segítség a konyhában is. Volt olyan nevelt lányuk, aki tortacsodákat készített, de akad, aki messzire elkerüli a konyhát, ha hagyják. Udvariasak, nem zajonganak. Amikor vendég jön, nem zavarnak, sőt, segítenek kiszolgálni. A saját szobáikat ők takarítják. Tibor szerint felnőtt náluk már olyan kislány is, aki kifestette a szobáját, segített a tűzifa betermelésében, a szomszédok csak ámultak.

– Füvet nyírni is szeretnek, és szívesen rendbe teszik az udvart – mondja a családfő. Erzsi szerint kétségtelen, hogy nagy utat tesznek meg valamennyien ittlétük során onnan, ahonnan jönnek. Sok mindent kihoznak önmagukból, ha akarják

– Mi annak idején kétkezi munkával teremtettünk meg mindent itt. Megtanultuk, hogy meg kell becsülni, amit megteremtettünk, ezt próbáltam átadnia saját gyerekeimnek és a nevelt gyerekeknek. Próbálom rávezetni őket, hogy tegyenek félre. Ha nagyobb összeg van a kezükben, elmegyünk bevásárolni, vehetnek, amire szükségük van – mondja Erzsi, aki négy éve nyugdíjas. Úgy döntött, nem fogad több gyermeket. Ezt a csapatot becsülettel felnevelik, gondoskodnak róla, hogy szakma legyen a kezükben. Természetesnek tartják, hogy egy 14-16 éves fiatalt nem engednek el csak azért, mert nyugdíjba mennek. Pedig 18 éves kor körül már nehéz fegyelmezni, visszatartani őket.

Míg beszélgetünk, lassan megérkeznek a lányok az iskolákból. Előbb a nagyobbak, aztán egyikük visszamegy a kicsikért. Illedelmesen köszönnek, és amikor nevelőanyjuk megkérdezi, hogy mi újság, a kicsik nem azt válaszolják, hogy semmi, hanem beszámolnak a matekdolgozatról. Egyikük rendőrnek készül, a másikuk fodrász szeretne lenni – csicsergik. Aranyos tízéves kiskamaszok. Zsanit és a nyolcadikos Noémit a kereskedelem érdekli, utóbbi nővére is itt nőtt fel a Boch családban.

– A nagyokat 12 éve ideiglenesen fogadtuk be. Milyen picikék voltak és hogy megnőttek mára! – csodálkozik a lányokra pillantva Tibor.

Erzsi vallja, hogy az igazán nagy család mellett leginkább az kapcsolja ki, ha elolvashat egy-egy újságot. Sokszor felkerekednek és együtt kirándulnak a saját gyermekeik családjával. Most a Jeli Arborétumba készülnek, máskor az erdőben a kilátónál sütögetnek vagy élményfürdőbe mennek, nyáron a Balatonra. A gyerekek olyan jól érzik magukat, hogy néha talán fel sem tudják fogni, hogy majd el kell menniük innen. – Amikor azt mondtam, hogy ha nem leszel jó, akkor el kell innen menned, egyszer azt válaszolták, hogy innen aztán el nem mennek – meséli nevetve Erzsi. Vallja, hogy nagy kötöttség a nevelőszülőség, elveszi a család belső intimitását. – Vannak olyan ünnepek, amikor csak a saját gyerekeinkkel vagyunk együtt. Fontos, hogy a családi kötelék ne sérüljön, a saját gyermekeink érezzék, hogy igazán az ő szüleik vagyunk, ezt tiszteletben tartják – mondja Erzsi.

Úgy érzi, sokan úgy vélekednek a gondozott gyerekekről, hogy ők csak rosszak lehetnek. – Ez nem igaz. Némelyikükből olyan értékeket lehet kihozni, amit egy normál családban nem lehet megvalósítani. Célokat kell kitűznünk és azokért dolgoznunk kell – szögezi le Erzsi. Közben elköszönnek a lányok, nevelőszüleik kikísérnek a kapuig a gondozott udvaron át, amely egyik évben a legvirágosabb udvar címet is kiérdemelte. Nyilván nem véletlenül.

Nincsenek véletlenek.

Erzsi huszonkét gyermek nevelőanyja – nagymamaként.