Honnan kapta a nevét két balatoni hajó, Helka és Kelén?

Az elmúlt évtizedek alatt rengetegen tettek meg hosszabb-rövidebb utakat velük. De honnan ered a nevük és mi köze van ennek a környék egyik legszebb szerelmes történetéhez? Lipták Gábor Aranyhíd könyvében megjelent fejezetből megismerhetjük Helka és Kelén történetet.

Úgy mesélik nagyon régen, egy soktornyú, hatalmas várkastély állt a tihanyi hegy fokán. Itt lakott a gazdag, híres ámde vak Rohan herceg és két lánya. Az idősebb Horka, gyönyörű, de gonosz teremtés volt, akinek minden szava éles és rikácsoló hanggal született. A kisebbik Helka sudár termetű, bájos és testvérével ellentétben jószívű teremtés volt. Ahogy nőttek a lányok, megjelentek a kastélyban a kérők is, azonban Horka hangját hallva mindannyian megijedtek és lemondtak a házassági szándékukról. Az elkeseredett lány megkérte apját, hogy hirdesse ki, aki megszépíti hangját annak adja fele országát. Meg is indultak a hercegek a búsás jutalom reményében. Mind között az Alföldről érkező Thuz herceg volt a legelszántabb szerencsevadász. Rengeteg praktikát kipróbált, de egyik sem segített. Egyik este a Balaton partján elkeseredetten üldögélve, dühösen felkiáltott:

- Ég és föld szellemei, istenek vagy ördögök, segítsetek!

Erre felborzolódott a tó vize és a habok közül egy lányalak emelkedett ki.

Sió volt az, a Balaton elátkozott tündére.

A herceg először elmélázott a szépségén, aztán észrevette, hogy a gyönyörű jelenség hófehér nyakán aranyfürtök helyett kígyók tekeregnek.

- Ne rémülj meg herceg! – szólt a tündér – Régi átok sújtja szépségemet. De ha igazán szereted a választottadat, talán én is megszabadulhatok a kígyóimtól. Meggyógyul a szép Horka, ha teljesíted a kívánságomat. Miután elnyerted a lány kezét, hozz egy fürtöt nekem Helka gödölyéjének (kecskegidájának) aranyszőréből, hogy visszanyerjem az aranyhajamat.

A herceg örömében meg is ígérte ezt, szavai pedig meggyőzték a tündért.

- Jól van – mondta – Rohan herceg várának tövében egy remetelak áll, ami előtt egy virággal borított sírt találsz. A kunyhóban élő ember egy sárga köves gyűrűt visel. Ha ezt a mátkád hét nap és hét éjjel a szájában tartja, utána ezüstcsengőként fog szólni minden szava.

Thuznak nem is kellett több, egyből felkereste a remetetét és elkérte tőle a gyűrűt. Annak megesett a szíve a fiatalon ezért odaadta kincsét a lovagnak, de megeskette, hogy a hetedik napon visszahozza neki.

A tó tündérének igaza volt, a varázslat segített és a hetedik napon csengőként csilingeltek a lány szavai. A hangja szép lett, de a lelke nem változott meg. A két fiatal még aznap megülte a lakodalmát. A herceg azonban nem tartotta meg a szavát sem a tündérnek sem a remetének, és nem adta vissza a gyűrűt.

Idővel egy daliás fiú, Kelén érkezett a palotába, hogy visszakérje apjának, a tihanyi remetének a gyűrűjét, mivel az már belebetegedett a szertetett kincs hiányába. A hercegi pártol azonban csak gúnyt kapott és elzavarták a fiatalt. Amikor Helka meglátta a síró fiút, vigasztalni kezdte. Ekkor tudta meg testvére és sógora ígéretszegését. Fájdalmában felajánlotta, hogy ő maga fogja ápolni Kelén apját.

Fogadalmát be is tartotta, az öreg felgyógyult és közben a két fiatal közt is szerelem lobbant.

De tudták, hogy az elszegényedett Kelén soha nem kaphatja meg a gazdag hercegnő kezét, hacsak visszaadva a vak uralkodó szeme világát, nem érdemli azt ki.

Nem telt el sok idő, amikor Horka és Thuz szívében felébred az irigység és a kapzsiság. Már nem csak a fele országot, hanem az egészet szerették volna maguknak. Ehhez viszont Helka veszte kellett volna. Egyik éjszaka végül felkerekedtek és a Várhegy alatti viskóban lakó boszorkány segítését kérték. Régen tudta ez a nyomorult vénség, hogy a Balaton közepén varázserejű halacska él és azt is hogy ez a kis vízi lény a kedvence a Balaton tündérének és mindenki halállal lakol, aki bántani meri. Azt tanácsolta Horkának kérje meg húgát, hogy hozza el ezt a halat apjuknak, mert a húsa meggyógyítja a vakságot. A hercegnő ezt is tette és gonosz szívében reménykedett, hogy a lány odavész az úton.

A szerelmesek neki is indultak egy csónakkal a víznek, de olyan viharba kerültek, hogy a pokol ördögeinek is kedvük telt volna benne. A két fiatal feladva a reményt, összeölelkezve várta a végzetét. Sió amikor látta, hogy mennyire szeretik egymást megenyhült és abbahagyta a tajtékzást. A jószívű tündér odaadta nekik a halacskát, ha cserébe menyegzőjük után elhoznak nekik egy fürtöt az aranyszőrű kecskegida gyapjából és megszabadítják az átkától.

Amikor Thuz és Horka látták, hogy a fiatalok épségben visszaérkeztek elkérték tőlük a halat és kicserélték egy másikra. Így hiába ette meg az öreg herceg, a szeme világa nem gyógyult meg. Eközben a gonosz pár újabb aljas tervet eszelt ki. Felbiztatták Kelént, hogy hozza el a Bakony közepén, egy öreg cserfa tetején lévő hollófészekben található harmatnedvet. Ennek ugyanis szintén varázsereje van. De figyelmeztették, hogy csak akkor hatásos, ha megszerzi vele együtt a fát őrző vadkan nyelvét is. A fiúnak sem kellett több, fogta íját és nekiindult a Bakony erdőinek.

Sokáig nem találta a fát, de helyette egy furcsa idegenbe botlott. Nem tudta, hogy Kamorral a Bakony hatalmas varázslójával áll szemben.

De Kamor nem csak varázsló volt, hanem bölcs és jóságos ember, aki átlátott a gonosz pár tervén.

Ezért segített a fiúnak megtalálni a fát és legyőzni a félelmetes vadkant. Ezután útnak eresztette a fiút:

- Áldásom kísérjen utadon, fiam. Maradj tiszta szívű, mint eddig voltál, s tudd meg, hogy a sírban melyet remete atyáddal együtt hosszú ideje ápoltatok, egyetlen fiam pihen. Ha bajba jutsz, mondd háromszor ott a sír mellett a nevemet, s a bakonyi szél szárnyán egyszeriben ott termek melletted.

Kelén örömmel vitte Tihanyba a zsákmányt, de Herka ismét kicsalta azt tőle és nem apjának adta, hanem a nyelvet megsütötte férjének, a harmatvizet pedig magár locsolta. Azt azonban nem tudta, hogy a gonoszok kezében minden gonoszsággá válik. Alig öntötte Horka a hollófészek harmatvizét arcára, iszonyodva sikoltott fel. Azaz csak sikított volna, mert emberi hang nem jött ki a torkán, csak szörnyű madárrikácsolás. Egész testét és arcát egyszerre rút hollótollak borították be, majd mindenestül hollóvá változott. Férje eközben nekilátott a sült vadkannyelvnek, de az első falat után már csak röfögés tört ki belőle és testét sűrű, kemény serte borította be, majd vadkanná változott.

Senki sem tudta, hová tűnhetett az ifjú pár, igaz nem is nagyon hiányoztak a palota népének. Amikor Helka nem találta a varázserejű harmatvizet, elkeseredett és Kelén után ment annak apjához. Amikor a fiú is megtudta a rossz hírt, felsóhajtva Kamort hívta. A fiatalok meglepetésére, ott is termett a sírnál a bakonyi varázsló. Meghagyta nekik, hogy három napon keresztül gyűjtsék össze a sírdomb virágainak harmatcseppjeit, de ezúttal senki másnak nem adják át a vizet, ők maguk vigyék el az uralkodóhoz és locsolják meg vele a szemét. Így is tettek és harmadnapra a herceg újból megpillantotta a napvilágot. Örömében azonnal áldását adta a fiatalok házasságára.

Úgy mondják, ezen a reggelen egy dühödt vadkan csapott ki az erdőből és nekirontott a sírnak.

A remete segélykiáltására ott is termett Kelén és egy nyílvesszővel leteríttette a vadat, ami a vízbe zuhant. A biztos kezű vitéz másik nyílvesszeje annak a hollónak szólt, amelyik ott keringett a sírdomb felett. Ennek a tetemét is elnyelte a Balaton.

Eljött végül a házasság napja, de Helka és Kelén nem feledkezett meg a Siónak tett ígéretéről. Aznap kieveztek és a vízbe szórták a kecskegida levágott aranyszőrét. Ahány fürt esett a habokba, annyi kígyó esett le a tündérről, míg végül vissza nem nyerte eredeti arany fürtjeit. A fiatalok a látomás igézetében észre sem vették, hogy azon a tájon sodorta őket partra a déli szél, ahol most Füred villái állnak. Akkor még a Bakony fái csaknem a vízig értek és közöttük várta őket Kámor. A varázsló megáldotta őket, majd megbocsájtott Siónak is. Ő küldte ugyanis a bakonyi kígyók átkát a Balaton tündérére, amikor az hűtlenségével és játszadozásaival végzetesen össze nem törte a varázsló fiának szívét.

Kámor földre dobta egy cserfaág varázsvesszejét:- Ezen a helyen gyűljenek össze hegyeim legjótékonyabb erői! – kiáltotta.

- És vizeimnek legjótékonyabb forrásai – tette hozzá Sió. Abban a percben, azon a helyen felfakadtak Füred gyógyforrásai.

A két szerelmes pedig, boldogan élt, amíg meg nem halt. A nevüket viselő hajók, pedig a mai napig szelik a Balaton hullámait.