A Csobánc-hegy lábánál vert gyökeret a kanadai származású arborista

A kanadai születésű fiatalembert arról kérdeztem, miként lett a Csobánc szerelmese, mi vezetett azon döntéséig, hogy ezt a kis magyar „toszkán” vidéket az otthonának érezze.

Kenric Grabherr Münchenben nevelkedett. Alapvetően nyitott és érdeklődő, ezer és egy dologban kipróbálta már magát. Szereti a kihívásokat, így amikor az élet úgy hozza, bátran belevág abba, ami éppen továbbviszi az útján. Az egyetemi évek alatt filozófiát tanult, de természetgyógyászati iskolát, kisrepülőpilóta-képzőt is végzett. Dolgozott mentősként, idegenvezetőként, oktatott taekwondót, ám idővel felismerte, hogy a természetben érzi a legjobban magát. Arboristaként a fákat gondozza, a lombkoronák között dolgozik jellemzően alpintechnikával, de feladatkörébe tartozik a veszélyes fák kivágása is.

A cseppet sem veszélytelen munka mellett egy általa még nagyobb kihívással, a magyar nyelvvel is megbirkózik, napról napra fejlődik. Azt mondja, magyarul helyesen, választékosan beszélni nehezebb, mint egy 140 éves, veszélyes fát kivágni. Úgy gondolom, jó úton halad. A nyelvi útvesztőkre utalva a magyar nyelvvel kapcsolatos viszonyát ezzel a hasonlattal írja le: „amikor magyarul beszélek, az bennem sokszor olyan érzetet kelt, mintha egy aknamezőn sétálnék”, vagy „mintha mentőmellény nélkül az éjszaka leple alatt a tengerben úsznék”. Úgyhogy szerintem nincs mitől tartania.

Az évek alatt számos magyar ismeretségre is szert tett, lassan asszimilálódik, melyhez vele született intelligenciája minden bizonnyal elengedhetetlen. A számára oly kedves Csobánc hegyre jelek vezették, olyanok, melyek erőteljesen működtek 2003 nyarán.

- Egy barátommal Szigligeten nyaraltunk. Akkoriban az Alpokban aktívan siklóernyőztünk mindketten, egyetlen kérdésünk volt, vajon a környéken is találunk-e egy alkalmas fel- és leszállóhelyet. Némi internetes kutatómunkával a monitoron a Csobánc hegy tűnt fel, előtérben a hegyről elrugaszkodó siklóernyősökkel. Kulcspillanat volt. Azonnal felmentünk, az extra erős széljárásban viszont egy kicsit mindenkinek az inába szállt a bátorsága. Feldobtunk egy érmét, mely nekem kedvezett, adhattam egy hatalmas adrenalinlöketet a szervezetemnek. A kedvezőtlen időjárási feltételek következtében vészlandolást kellett végrehajtanom, és néhány másodpercen belül egy ismeretlen szőlőbirtokon találtam magam, szemben a terület tulajdonosával. Akkoriban csupán három szót tudtam kiejteni magyarul, a rizibizit, a házibulit és a ridikült. Így még egy bocsánat sem jött a számra. Ami a látóterembe került a meglepődött birtoktulajdonoson kívül, az egy romos pince volt, a hozzá tartozó szőlőültetvénnyel, mely több nyelven is hirdette, hogy eladó. Amint megláttam a vulkanikus hegyek és a Balaton elém táruló látványát, rögtön szerelembe estem. Égi ajándéknak gondoltam, rövid időn belül már a sajátomnak mondhattam a kis pincét – mesélte Ken az első találkozás élményét. Úgy fogalmazott, ha nem élte volna át azt a katartikus pillanatot, a megnyugtató otthonosság érzését, akkor biztos, hogy soha nem állította volna magát olyan nagy feladat elé, hogy megtanulja a világon az egyik legnehezebb nyelvet.

A kezdeti évek nehézségei először teherként nyomták a vállát, ám idővel a szőlőterület felébresztette, és érezte, hogy kell ezért a földért tennie. Meglátta benne az értéket. Németországból Ausztriába költözött, hogy közelebb legyen a Csobánchoz. Éveken keresztül csak a hétvégéket töltötte ott. Sokszor arra lett figyelmes, hogy a hétköznapok során is a hegyre vágyódik, s amikor ott volt, sosem érezte a nagyváros hiányát. 2009-ben komoly elhatározást tett. A világ elől elvonulva, egy egész telet a hegyen töltött egyedül, az akkor még romos kis pincében, víz és áram nélkül. Ahogy ő fogalmaz, értékes tapasztalást, egy belső utazást jelentett belemerülni a Csobánc és a természet adta misztikus világba. Sikerült a kis pince melletti területet is megvásárolnia, ahol ma már egy emberléptékű, tájba illő földi paradicsom áll.

Egy ökoház, esővízgyűjtővel és napkollektorral, jól működő szálláshely a vendégek számára. Egy szakemberrel közösen egy év alatt építették fel. Hitt a sikeres projektben, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a varázslatos panorámában azóta sokszor a világ másik végéből érkező vendégek is gyönyörködnek rajta kívül. Rengeteg beszélgetést és emberi kapcsolatot ad neki a Csobánc.

- Sokan vannak, akik szintén megérezték azt a vonzerőt, amit ez a vidék áraszt, és itt vertek gyökeret. Jó kapcsolatban vagyok néhány, a Szent György-hegyre települt borásszal, akik érzik, hogy miért olyan varázslatos itt élni. Olyan, mintha egy nyelvet beszélnénk. Egy pohár borral eszmecserét folytatni, az már a negyedik dimenzió számomra. Amikor siklóernyővel repülök, az az ötödik.

Szeretek a faluban élni, értékelem, hogy befogadott a közösség – fogalmazott Kenric, aki végszóként csak annyit jegyzett meg: „a legjobb feszültségoldó számomra az a csalogány, amely a Csobáncon énekel”.

ŐSNYUGALMAT ÁRASZT A JELENLÉTE

Ken személyiségének és életmódjának is köszönhetően valamiféle ősnyugalmat áraszt jelenlétével. Az embernek valahogy az az érzése, hogy kedve támadna akár letáborozni is nála, és megtanulni tőle, hogy hogyan kellene másképp viszonyulni az élethez. Intenzíven gyakorolja a transzcendentális meditációt, melynek lényege, hogy a negyedik, ötödik dimenzió nyújtotta mentális állapotot minél hosszabban fent tudja tartani az ember a hétköznapok során is, nem pedig csak a konkrét élmények nyújtotta ideig.