A nándorfehérvári diadal nélkül Mohács is korábban jött volna

Konstantinápoly 1453-as eleste után ez a csata reményt nyújtott Délkelet-Európa, Közép-Európa népeinek. Reményt, hogy a török legyőzhető – mondta lapunknak Cseh Valentin történész, az A nándorfehérvári csata – 1456 című könyv szerzője. A szakember szerint ez a győzelem még Hunyadi korában sem volt reális lehetőség, hiszen az Oszmán Birodalom minden szempontból kiapadhatatlan tartalékokkal rendelkezett. Ezt a következő évtizedek, évszázadok be is bizonyították.

A nándorfehérvári diadal egy olyan pillanatban született meg amikor senki se hitte volna Hunyadi Jánoson, Kapisztránon és Don Juan de Carvajal pápai legátuson meg III. Callixtus pápán kívül, hogy, ha csak ideiglenesen is, de II. Mehmed Oszmán Birodalma térdre kényszeríthető.

Nándorfehérvárt a földrajzi fekvése eleve elrendelte arra, hogy az ország kapuja legyen. 1456-ban egy olyan ellenségtől védte meg Hunyadi a végvárat, amelyik addigra Konstantinápoly 1453-as elfoglalásával világbirodalommá vált és legyőzhetetlennek tűnt. II. Mehmed szultán hozzávetőleg 70 ezer fős sereggel ostromolta meg Nándorfehérvár várát, amelyben 6-7 ezer fős őrség állomásozott, és ahová július elején érkeztek meg Kapisztrán első keresztesei. A hosszú, embert s vitézt próbáló ostrom alatt világossá vált, hogy végül Hunyadi főkapitány hadvezéri képességeinek köszönhetően maradt magyar kézen Nándorfehérvár.

A győzelem híre gyorsan elterjedt

A győzelem kivívásához kellettek a keresztesek is, akik az előző napi (21–22-i) oszmán roham után Zimony alatti táborukból átkeltek a Száván, és ki tudja, milyen indíttatásból megtámadták a szultáni hadat. Elszántságuk megzavarhatta az ellenséget, és ekkor fordulóponthoz érkezett a csata: Hunyadi gyorsan felmérte a helyzetet, lerohanta az oszmán tüzérséget és győzött.

Ám nem sokkal az ostrom után Hunyadi János elhunyt, s ez szertefoszlatta annak lehetőségét, hogy az Oszmán Birodalom ellen egy nagyszabású hadműveletet lehessen indítani, kihasználva a győzelem adta katonai és politikai helyzetet. Nyugaton elsősorban a német és itáliai területeken élőket foglalkoztatta a törökök elleni harc, így a nándorfehérvári diadal híre is ott aratott osztatlan sikert. Bécsnek, Velencének, Rómának és Milánónak fontos szerepe volt a győzelem hírének elterjesztésében. Amikor III. Callixtus pápa augusztus 6-án megtudta, hogy Hunyadiék legyőzték II. Mehmedet,

hatalmas ünnepségeket tartottak Rómában, és a pápa elrendelte, hogy a diadal emlékére ezentúl augusztus 6-án legyen az Úr színeváltozásának ünnepe.

Ez mindenképpen történelmi jelentőségű döntés. Hunyadi Jánost pedig halála után a Christianae Fidei Defensor, vagyis „a keresztény hit védelmezője” címmel tüntették ki – részletezte a történész.

Hősi önfeláldozás

Cseh Valentin szerint a nándorfehérvári csatáról ismereteinket alapvetően megváltoztató információk utoljára 2009-ben jelentek meg, amikor „leleplezték” Dugovics Tituszt. Mindenesetre folyamatosan újra és újra értelmezhetőek az események. Valójában attól, hogy például Dugovics Titusz személyéről kiderült, nem valós történelmi személy, hanem személye és neve egy 19. századi kitaláció, még nagyon is fontos az a hősi önfeláldozás, amit alakjához fűzünk. Az pedig, hogy egyelőre nincs új információ, új forrás az 1456-os eseményekkel kapcsolatban, nem zárja ki, hogy Törökországban, Olaszországban vagy a vatikáni levéltárban előbukkanhat új és érdekes adat az 1456-os nándorfehérvári csatával kapcsolatosan – véli a történész.

Hunyadi halálával nemcsak hogy elmaradt a további hadjárat, hanem sorozatos szerencsétlenségek következtek be.

Pár hónappal később elhunyt Kapisztrán János is, a belpolitikai helyzet, mely addig sem volt nyugodt, újból kiéleződött: Cillei Ulrikot megölették Nándorfehérvárott, majd Hunyadi Lászlót kivégezték, Hunyadi Mátyást pedig fogságba vetették. Noha a győzelmet nem lehetett kiaknázni és belharcok dúltak az országban, a végkifejlet mégis kedvezően alakult, hiszen V. László király halála lehetőséget teremtett arra, hogy Mátyást királlyá válasszák, és ezzel nemcsak hogy konszolidálódott a belpolitikai helyzet, de beköszöntött a középkori Magyarország utolsó, talán legfényesebb aranykora, amelyre a későbbi erdélyi fejedelmek is állandóan sóvárogtak leveleikben, emlékirataikban.

Hőseposz a Hunyadiakról

Bán Mór író Hunyadi című sikeres regénysorozatának idén megjelenő tizedik kötetében végre eljutunk a várva várt nándorfehérvári csatáig. A szerző szerint más katarzisa nem is lehetett volna a sorozatnak, ahogy Hunyadi életének sem. Hunyadi János életregényének, ennek a tízkötetes eposznak a lezárása a tervekben sem lehetett más soha, mint megfellebbezhetetlenül Nándorfehérvár, hiszen Hunyadi János nem sokkal a diadal után, 1456. augusztus 11-én meghalt pestisben.

Különös kegyelme az isteni gondviselésnek, hogy a törökverő hős ilyen világraszóló győzelemmel zárhatta le földi pályafutását.

„Íróként kitalálni sem lehetne heroikusabb, gyönyörűbb befejezést egy ilyen hatalmas, tízkötetes vállalkozáshoz” – mondta az író.

A mai szerb fővárosban lévő várban vagy körülötte alig-alig emlékeznek meg a keresztény Európát és a Magyar Királyságot megmentő haditettről. A szerző többször is megfordult a nándorfehérvári várban, ahol szerinte méltatlanul kezelik a hősök emlékét. Mámorító érzés volt azon a helyen állni, azokon a falakon sétálni. S persze szégyenletes is, hogy szinte semmi nem emlékeztet a mai Kalemegdan park területén a mi magyar, szerb hőseinkre. Egy emlékkő, ennyi az egész.

Azon a helyen, ahol a Dugovics Tituszként ismert, egyébként ismeretlen nevű magyar hős a mélybe rántotta a török katonát a zászlajával együtt, most jugoszláv hősi emlékmű áll.

„Jól ismerve a Hunyadi-kori várost, várat, az én lelki szemeim előtt a félezer évvel ezelőtti képek elevenedtek meg azon a szent helyen” – vallotta Bán Mór.

Mátyás meghálálta a bizalmat

Azt is kifejtette, hogy miért választotta regénytémául Hunyadi sorsát, aki egyenes, a maga módján egyszerű ember volt és életét arra tette fel, hogy megvédelmezze hitét, hazáját. „Ennél csodálatosabb, tisztább pályafutást keveset ismerek. Pedig gáncsoskodás, ellenségeskedés, széthúzás, gúny s vádak tömkelege kísérte – hiszen kortársai közül sem mindenki fogta fel, milyen nagyszerű hős él közöttük. Sokan gyűlölték, megvetették származása miatt és irigykedtek sikereire. Ismerős, ugye? Mégis,

Hunyadi eltökéltsége, tiszta jelleme példát mutat nem csak nekünk, de példát mutatott a korabeli magyaroknak is.

Ez a példa, ez az elismerés nyilvánult meg, amikor Hunyadi alig tizennégy esztendős fiát – mai szóhasználattal élve megelőlegezett bizalommal – királlyá választották Budán. Hunyadi Mátyás meghálálta ezt a bizalmat – erről a szintén gigantikus, felemelő történetről szól a következő tíz kötet” – vázolta.

Az író azt szeretné, hogy a lezáró kötetet olvasva mindenki ott érezze magát Nándorfehérvár falai között. Minden olvasó ott legyen lélekben azokon a bástyákon, és érezze, amit eleink érezhettek 1456-ban az iszlám áradat dühének kitéve. „A Hunyadi-sorozat eddigi kilenc kötetében is számos nagyszabású csatát élhettünk meg közösen az olvasóval – sőt, jártunk már Nándorfehérváron is a hosszúra nyúlt 1440-es ostrom során – de az eposzt lezáró hatalmas ostrom és csata reményei szerint felülmúl minden korábbi izgalmat” – árulta el Bán Mór.

Zrínyit horvátnak, Petőfit pedig szlováknak nevezte a műsorvezető nemrég egy kereskedelmi tévé műsorában, majd a migráns szóval is összekeverte a nevüket. Hunyadiról is hallani hasonlót, hiszen vannak akik állandóan kiforgatják és kétes érvelésük alátámasztására használják fel történelmi nagyjaink származását. Bán Mór szerint aki így gondolkodik, az sosem fogja megérteni a lényeget.

„A magyarságban éppen az a csodálatos, hogy vértől, származástól függetlenül izzó hazaszeretetet tudott csiholni leghűbb fiai lelkéből.

Zrínyi horvát volt, igen, s mégis, ízig-vérig magyar. Petőfinél létezhet magyarabb költő? Hunyadi a legnagyobb magyar hadvezérek egyike, ha nem a legnagyobb, lángoló hazaszeretettel, és megtörhetetlen keresztényi hittel szolgálta népét, hitét. Oláh elei voltak? Vagy kunok? Nem mindegy?

De az a helyzet, hogy ezt egyesek soha nem fogják megérteni. És nem is akarják. Mert a lelkük mélyén gyűlölet van, és a magyar történelemben is csak a rosszat, a megvetendőt látják, keresik. Mi, akik Hunyadiban a legnagyobb magyar hadvezért tiszteljük, és szeretjük, tudjuk, miért érzünk és gondolkodunk így. Nekik írtam, írom ezt a hatalmas, tízkötetes eposzt” – avatja be reménybeli olvasóit regényfolyama indíttatásába az író.

Borítókép: MW