EU-elnökség

2024.09.13. 10:55

Varga Mihály: az EU versenyképességének erősítése az uniós pénzügyminiszterek budapesti találkozójának fő témája (videó)

A magyar uniós elnökség legfontosabb célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése, és ez az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek nem hivatalos találkozójának fő témája is – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) pénteki, budapesti doorstep tájékoztatóján.

MW

Varga Mihály pénzügyminiszter

Forrás: Facebook / Varga Mihály

Fotó: KAK

Varga Mihály kiemelte, hogy minden adott egy sikeres rendezvényhez: mind a résztvevők körét, mind pedig a tárgyalandó témákat tekintve.

A tárcavezető ismertette, hogy 

a tanácskozáson minden uniós tagország képviselteti magát, a legtöbb magas szinten, és itt vannak a tagállamok jegybankjainak vezetői is. Ezen kívül nemzetközi pénzügyi intézmények, közöttük az IMF, az OECD, az EBRD, és az EIB is részt vesz a megbeszéléseken az uniós intézmények képviselői mellett.

Hangsúlyozta: mostani tanácskozások olyan témák köré épülnek, amelyekben Magyarország már rendelkezik megosztható tapasztalatokkal az EU közössége számára. Eszerint áttekintik a zöld átmenet finanszírozási kérdéseit, és annak lehetőségét, hogy az alacsony jövedelmű országok adósságkezeléséhez az EU milyen módon nyújthat segítséget. Szombaton megvitatják a demográfiai folyamatok hatását az államadósság fenntarthatóságára – tette hozzá.

Azt mondta, ez egy informális találkozó, döntések ez alkalommal nem születnek, a résztvevők nagy száma viszont annál nagyobb sikernek tekinthető. Itt most olyan elmélyült viták lefolytatására nyílik lehetőség, amelyeknek a későbbi ülések döntéshozatalánál látható majd a haszna – fogalmazott.

Reményét fejezte ki, hogy a budapesti találkozón előrelépést érnek el azokon a területeken, amelyek az uniós versenyképesség erősítéséhez szükségesek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában