Ajándék

2019.03.04. 16:00

Koncerttel köszönti a Piramis 70 éves legendáját, Köves Pinyót

A dobos januárban töltötte be hetvenedik életévét. A zenekar idén fennállásának 45. évfordulóját is ünnepli.

Forrás: piramiszenekar.com

A zenekar dobosát, a januárban 70. születésnapját betöltött Köves Miklós Pinyót köszöntik a Piramis tagjai és rajongói az együttes koncertjén pénteken a fővárosi Barba Negra Music Clubban – közölték a szervezők hétfőn.

Az idén 45 éve alakult Piramisban ma is aktív három alapító tag, Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos.

Mellettük Nyemcsók János énekes és Vörös Gábor basszusgitáros 2009 óta zenél a csapatban.

A Piramis a hetvenes évek második felében Som Lajos basszusgitárossal és Révész Sándor énekessel olyan nagy slágereket írt, mint a Ha volna két életem, A becsület, az Ajándék vagy a Kóbor angyal.

A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg. A csapat az alapfelállásban 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre; Som Lajos 2017 őszén elhunyt.

Borítókép: Gallai Péter, Vörös Gábor, Závodi János, Köves Miklós, Nyemcsók János – a Piramis együttes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!