Gazdaság

2015.11.19. 15:17

Egy lépésre a döntőtől - folytatódott a KKVHáz versenye

Veszprém – A második fordulóval folytatódott a KKVHáz megyék versenye vetélkedősorozat. Megyénk csapata izgalommal, de kiváló hangulatban készült a versenyre.

Tremmer Tamás

Mindössze hároméves múltra tekinthet vissza a KKVHÁz megyék versenye, de az idén már mind a 19 megye, Budapest két csapata, valamint a hét szomszédos állam is részt vesz a vetélkedőben. A szervezők a mikro-, kis- és középvállalkozók közötti kapcsolatépítést, az üzleti lehetőségek bővítését célozták meg a rendezvénnyel. Megyénk csapata – Hédl Sándor csapatkapitány vezetésével – tavaly csatlakozott a sorozathoz, és egyből a döntőbe jutottak.

Baráth Péter, Hédl Sándor, Barták Péter, Vágó Péter, Mónus Gyula és Zentai Tibor. Készülnek a döntőre
Fotó: Penovác Károly

Az első fordulót idén is sikerrel vették. A csapatok november 19-én 15 órakor kapták meg a második online forduló kérdéseit: Melyek az előnyei és a piaci kockázatai a régióban folytatott kereskedelemnek? Mivel csökkenthetők ezek a kockázatok? Ezek megválaszolására ezúttal is 24 óra állt a rendelkezésükre.

Bod Péter Ákos, a zsűri elnöke elektronikus levelében azt írta, akik igényes munkát küldenek be, méltán számíthatnak arra, hogy bejutnak az országos döntőbe, amelyet december 3-án a fővárosban, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal székházában tartanak. Megyénk csapata úgy készül, hogy ott lesz a megméretésen. A döntőn egy terméket is be kell mutatniuk. Úgy döntöttek, egy kkv-s szelettel (kávés tortával) rukkolnak elő Budapesten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!