Gazdaság

2010.09.24. 18:05

Vihar sújtotta idén a hajózást

Siófok - A balatoni személyhajók augusztus végéig 14, a kompok öt százalékkal kevesebb utast és csaknem hét százalékkal kevesebb járművet szállítottak - derült ki a Balatoni Hajózási Zrt. szezonzáró sajtótájékoztatóján pénteken.

Kiss Nikolett

Augusztus utolsó napjáig a személyhajókon 582 ezer utas utazott. Ezen belül a menetrendi hajókon 454 ezren, a tavalyinál 16,2 százalékkal kevesebben, a sétahajókon pedig 128 ezren, 4,3 százalékkal kevesebben közlekedtek. A diszkóhajók forgalma 6,2, a gyerekhajóké 17,3, a garantált programoké pedig csaknem 25 százalékkal csökkent. A vendégek 75 százaléka belföldi volt, kétharmaduk üdülési csekkel fizetett a hajózási szolgáltatásokért.

A forgalom értékelésénél azonban figyelembe kell venni, hogy a viharos időjárás miatt hét nap teljes, négy napig pedig részleges üzemszünet volt. A mostoha időjárási körülmények következtében több mint száz sétahajóút, huszonöt diszkóhajóprogram, tíznél is több gyerekhajó és csaknem negyven naplemente túra maradt el. Az országos tendenciának megfelelően visszaesett a rendezvényforgalom is: az ebből származó forgalom 30 százalékkal csökkent a társaságnál. Nőtt viszont a társaság kikötői ágazatának bevétele csaknem tíz százalékkal.

A kompokon augusztus utolsó napjáig 725 ezren utaztak és 245 ezer járművet szállítottak: előbbi 5,2, utóbbi 6,7 százalékkal marad el az előző évitől.

Az őszi hónapokban a komp óránként közlekedik. Amennyiben az időjárás engedi, az eredeti október 3-ai idényzárás három hetet csúszik, s október 24-ig SiófokBalatonfüredTihany, valamint Fonyód és Badacsony között a menetrendi járatok közlekednek, valamint néhány sétahajó is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!