Gazdaság

2009.04.16. 02:29

Pelsovin Trade Bt. - Húsz éve indult

Balatonfüred - Egyéni vállalkozóként, azt is mondhatnánk, kényszervállalkozóként kezdte önálló gazdasági pályafutását Müller István, a Pelsovin Trade Bt. ügyvezetője, aki azóta számos szakmai sikert ért el.

Varga Ibolya

A cég alapítója, vezetője és társtulajdonosa, Müller István 1978 óta él Balatonfüreden. Agrármérnök, külkereskedelmi szakmérnök. Tanulmányait a Keszthelyi és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta. 

A Badacsonyi Állami Gazdaság volt az első munkahelye, majd 13 évig a Balaton-felvidéki Szőlő- és Bortermelők Egyesülésénél dolgozott Aszófőn. Itt kötelezte el magát a szőlőtermesztéssel, borászattal, borkereskedelemmel, s lett szerelmese a Balaton-felvidéknek. 

Abban az időben feladatuk a megyében szőlő- és bortermesztéssel foglalkozó mezőgazdasági termelőszövetkezetek segítése volt. 

A városban ismerkedett meg feleségével, Müller Istvánné Tóth Arankával, aki idegenforgalmi szakember, és az utóbbi években idejének zömét három fiúgyermekük gondozására, nevelésére, ellátására fordította. 

Természetesen szakított arra is időt, hogy a vállalkozásukban felügyelje a szervezést és az adminsztratív munkafolyamatokat. Müller István húsz évvel ezelőtt lett egyéni vállalkozóvá, a társas vállalkozását pedig 1991-ben alapította. 

A Pelsovin Trade Bt. neve egyben a cég tevékenységével is kapcsolatos. A Pelso a Balaton latin elnevezéséből származik, míg a vin a borra utal. A trade ismert kifejezés, azt jelzi, hogy külkereskedelmi tevékenységet is végez a családi vállalkozás. 

Az elmúlt másfél évtizedben számos országba exportálták a magyar borokat, így Németországba, Angliába, Svédországba, az Egyesült Államokba. Lapunk is írt arról, hogy elsőként exportáltak szabályos keretek között bort Finnországba. 

Mindezek mellett szakkiadványok megjelentetése, rendezvények, továbbképzők, bel- és külföldi tanulmányutak szervezése is a cég profiljába tartozik. A Borkereskedelem ABC-je című kiadványuk ma is fontos szakkönyv, akárcsak a bor és az egészség kapcsolatáról szóló munkájuk. 

A borászok szakmai képzésével több mint harminc éve, még Aszófőn kezdett el foglalkozni Müller István. Vincellérképzőjük a kezdő szőlészeknek, borászoknak adott elméleti és gyakorlati útravalót, a kertészmérnököknek, gyakorló borászoknak szervezett továbbképzőknek több mint tizenöt éve Balatonfüred ad otthont. 

A rendszerváltás után - Simon Károly polgármester vezetésével - megalakult helyi önkormányzat beválasztotta a mezőgazdasági szakbizottságba külső szakértőnek. 

Ekkor kapott megbízást a füredi borhetek újraindítására, va- lamint a városi borverseny megszervezésére. Mindkét esemény azóta is meghatározó rendezvénye Fürednek. 

Ezalatt az idő alatt ismerkedett meg a város szőlőtermelőivel, borosgazdáival, s nyert betekintést küzdelmes életükbe. 

Legtöbbjükhöz szoros barátság fűzi ma is. Müller István számos hazai szakmai szervezetnek is tagja: 1993-ban vették fel a Balatonvin Borlovagrend tagjai sorába, 1997 óta pártoló, majd 2001-től rendes tagja a Magyar Bor Akadémiának. 

A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnökségé- nek és a Magyar Borok Háza Alapítvány kuratóriumának tagja. A csodálatos pannon táj szerelmesének vallja magát, s a kitűnő magyar borok jó hírnevének öregbítését önként vállalt kötelességének tartja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!