A zene gyógyító ereje

- Gyerekkoromban a zene természetes része volt az életemnek: édesanyám csellista, édesapám fagottművész volt az Operaházban, ezért már óvodásként a zenekari árokban ülve nézhettem végig az előadásokat. Később én is fagottozni kezdtem, majd nyolc évig énekelni tanultam. Felnőttként más irányt vett az életem, színháztörténet szakon végeztem az egyetemet, az aktív zenélés elmaradt mellőlem. Rendezőasszisztensként, később projekt menedzserként színházakban, fesztiváloknál dolgoztam (Operaház, Thália Színház, Szilveszteri Operabál, Budafest Nyári Opera- és Balettfesztivál), majd megszülettek gyermekeim, de egyre jobban éreztem a zenélés és az éneklés hiányát. Az előadások, a különböző programok szervezése rengeteg időmet vette el, s arra kellett rádöbbennem, hogy nem tudok eleget foglalkozni a gyerekeimmel. Érlelődött bennem a változás, így aztán öt évvel ezelőtt úgy döntöttem a férjemmel, hogy otthagyjuk a fővárosi, túlfeszített életet, s vidékre költözünk. Így kerültünk némi vargabetűvel a csodaszép Hidegkútra, ahol immár három gyerekkel élünk. Amikor négy éve a zeneterápiáról olvastam, eldöntöttem, nekem ezt az utat kell járnom, hogy másokon segíteni tudjak. A művészet személyiséget formáló, gyógyító erejét immár terápiás kapcsolatban használom - meséli a 43 éves Fülemile Judit, aki tavasszal végezte el az ELTE gyógypedagógiai karán a zeneterápia szakot. Jelenleg a veszprémi Lélektér Alapítvány munkatársa.

Fülemile Judit egy esőbotot mutatott be, amivel esőhöz, zivatarhoz hasonlító hangeffektust lehet elérni. Az elfordítás szögével lehet szabályozni a hang erősségét. Másik lehetőség a shakerszerű használat, amikor az esőbotot ütemesen rázzuk (Fotó: Mátételki András)

A zeneterápia egy olyan szavak nélküli gyógyító módszer, melynek során a zeneterapeuta eszközként használja a zenét vagy a zenei elemeket.

- A zene, a hangok a csecsemőkortól a halálunkig elkísérnek. A zenei elemek (hang, ritmus, dallam stb.) már születésünket megelőzően hatnak ránk. A magzat például ritmikus hangokat hall a méhben, elég, ha az anya szívverésére gondolunk. Zeneterápián belül többféle módszerrel dolgozunk. Az aktív zeneterápia során elsősorban ritmushangszerekkel, de más, akár természetes hangkeltő eszközökkel (például üveg, fém, kő) dolgozunk, vagy saját hangja segítségével zenél az illető, illetve a csoport tagjai. Receptív zeneterápia (zenehallgatás) során a meghallgatott zene által felszínre került élmények, érzelmek, hangulatok szóbeli megbeszélése történik. A komplex zeneterápia az első két terápiás módszer, és más művészetterápiák eszközeit ötvözi. Idehaza a módszer még gyerekcipőben jár, míg Németországban a társadalombiztosító támogatja az efféle foglalkozásokat. Ott jó néhány fogorvos a zenével hipnotikus állapotot ér el, hogy kevesebb érzéstelentővel kelljen dolgoznia. Tény, hogy agyunk bal féltekéje a racionális gondolkodásért felel, a ritmust „hallja”, míg a jobb oldali az érzelmekre „figyel.”

A zenéléssel a két oldal közti különbség - a kölcsönhatás elve alapján - kiegyenlíthető, ennek köszönhetően a zeneterápia többek között fejleszti a kommunikáció és a kapcsolatteremtés képességét, a kreativitást, az érzelmek kifejezését, a koncentrációt és segít a tanulásban.

Ezekkel a foglalkozásokkal szép eredményeket értek el szorongó, depressziós embereknél, autistáknál, ahol a szóbeli kommunikáció akadályozott. Így van ez a gyógypedagógiában is, ahol az értelmi és az érzékszervi sérültek képességeit lehet fejleszteni, illetve az azokból fakadó lelki sérüléseket gyógyítani. Segítséget nyújthat agysérüléseket követő rehabilitációban, és fontos szerepe van a mentális egészség megőrzésében is. A terápián részt vevők zömének semmilyen zenei előképzettsége nincs. Ami itt nem is szükséges, csak az aktivitás, az érzelmek őszinte kifejezése.

- Az aktív zeneterápia alapja a szabad improvizálás. Csináljunk valamit, ami spontán, szabad, kötöttségek nélküli! Mert életünk legnagyobb része a megfelelésről szól. Jól teljesíteni az iskolában, a munkahelyen, a családban. A terápiás közeg meghatározott keretek között hatalmas szabadságot biztosít. Kifejezhetem magam úgy, hogy tudom, itt nincs jó vagy rossz megoldás, nincs meghatározva hogyan kell zenélnem. A zene nem cél, hanem eszköz arra, hogy megnyilatkozhassunk. Improvizáció során egyrészről tapasztalatszerzés folyik. A zenélésem megmutatja többek között, hogyan kapcsolódom másokhoz, figyelek-e rájuk, megértem-e a másikat. Az improvizáció továbbá egyfajta módosult tudatállapotot hozhat létre. Ilyenkor a racionális gondolkodás háttérbe vonul, előtérbe kerülnek belső képeink, feltörhetnek elfojtott érzelmeink, a fájdalom, a düh, s persze az öröm is. Milyen hangszerek közül választhatnak az általában tíz-tizenkettő főből álló csoport tagjai?

- Elsősorban ritmushangszereket használunk, melyek bárki által könnyen megszólaltathatóak. Van xilofon, többféle csörgő (ó, boldog gyerekkorunk!), rumbatök, esőbot, tikfa, szájharmonika, furulya, triangulum, kalimba, különböző dobok és dobként használt fazék, faragott műanyag szívószál. A magokat rejtő műanyag dobozokkal még a tenger hangját is meg lehet idézni.

- A gyerekekkel kevesebb a szabad improvizáció, velük elsősorban zenés játékokkal dolgozom. Például kitalálunk egy mesét, amit a hangszereikkel kell „elmesélniük” úgy, hogy abban mindenki szerepel. Ebben is kifejezik magukat, érzelmeiket. A gyereknél is nagyon fontos a szabadság, az, hogy tudatosítjuk bennük, itt nincs minősítés, nincs elvárás, ami szerint zenélni kell. Szabadon zenélhet, megkötések nélkül festhet, alkothat. Ez egy gátlásos, félénk fiatal számára is felszabadító hatással van, aminek az iskolában is hasznát veszi. Igaz ez a felszabadító jellegű hatás a felnőttekre is, amikor a rossz, feszítő érzéseket, ahogy mi mondjuk, kívülre tudja helyezni, s az illető „rálát” a problémáira.

Ezek olyan belső folyamatok, amik szavakban nehezen kifejezhetők, de jó hatással vannak a lélek pozitív alakulására. Passzív zenehallgatás közben is tudatalatti folyamatok indulnak be, és energiát lehet gyűjteni, ugyanis hat a szervezet vegetatív működésére. Nő a vérnyomásunk vagy éppen lenyugszunk a relaxációs hatástól. Évtizedekkel ezelőtt, magyarázza Judit, nagyanyáink, dédszüleink a népdalokon, sirató dalokon keresztül énekelték ki magukból örömüket, fájdalmukat, akár még azt is, hogy párjuk esetenként milyen durván bánt velük. Mindez segítette őket a gyász, a fájdalom feldolgozásában. Gondoljunk az önkívületben éneklő sámánokra, táltosokra, akik megénekeltették, megtáncoltatták a törzs tagjait.

Judit azt is elmondta, olyan foglalkozást is tartanak, amikor zenehallgatás közben valamilyen technikával festenek, rajzolnak, vagy éppen mozaikot készítenek rajzlapra. Ilyenkor a zene keltette érzések, hangulatok, képek kerülnek a papírlapra.

Nemcsak a fiataloknál, a felnőtteknél is sokszor kiderül, hogy gyerekkorukban valamilyen lelki sérülés érte őket. A felnőttek foglalkozásain olyan erős bizalmi légkör alakul ki (ez minden csoportterápia alapfeltétele), hogy őszintén kitárulkoznak egymás előtt, ami segít abban, hogy megszabaduljanak múltjuk fekete árnyaitól, s netán új szakaszt nyissanak az életükben.

A zeneterápia európai napját a világ több országában már évek óta megtartják. Magyarországon idén második alkalommal csatlakoztak rendezvényekkel, aminek Veszprémben a Lélektér Alapítvány adott helyet. Az efféle gyógyító módszerre sok embernek szüksége lenne - esetenként akár feszültségoldó gyógyszerek helyett.