Csopak

2015.10.13. 17:29

Megszüntették a gyűrődést

Csopak - Új, megerősített aszfaltréteget kapott a 71 73-as főútvonalak csomópontja. A munkával balesetveszélyes szituációkat szüntettek meg.

Tremmer Tamás

A 71 73-as főútvonalak kereszteződésben a burkolat olyannyira meggyűrődött, hogy az alacsony sebesség mellett is megdobta az autót, amivel balesetveszélyes helyzetet teremtett, ezért a csomópontot felújították.

Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatója a beruházás átadásakor elmondta, a burkolat egy részét mindkét főúton, összesen 700 méter hosszon felmarták, ennek helyére két réteg olyan aszfaltot terítettek le, amely a korábbihoz képest jobban ellenáll nyomvályúsodásnak.

Az aszfaltozást követően tartós burkolati jeleket festettek fel, a csomópontba új, ekézhető prizmák kerültek ki. Részben a régi KRESZ-, illetve útirányjelző táblák cseréjére is sor került. A felújítás értéke bruttó hetven millió forint volt.

Már az őszt tapossuk, egy átlagos hétköznapon mégis nagy a forgalom a kereszteződésben
Fotó: Tremmer Tamás

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, a BM parlamenti államtitkára úgy vélte, indokolt volt a kereszteződés felújítása, amely így biztonságosabbá vált. A fejlesztés nem csak a helyiek, hanem a balatoni idegenforgalom érdekeit is szolgálta.

Bóka István, Balatonfüred és Ambrus Tibor, Csopak polgármestere egyaránt méltatták a beruházást. Reményüknek adtak hangot, hogy közös teherviseléssel és pályázati támogatással az Arács és Csopak közöt húzódó felső római utat is sikerül a közeljövőben felújítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!