Reformkor: Időutazás a múltba

Balatonfüred - Reformkori magyar viseletbe öltözött fürediek és vendégeik több száz fős felvonulása varázsolta vissza a várost a 19. század első felébe szombaton délután.

Győrffy Árpád

A piros templomtól a történelmi városrészbe tartó menet élén a városi koncert fúvószenekar haladt, őket két lovas hintójával a rendezvény fővédnöke, a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin követte dr. Bóka István füredi polgármester társaságában.

A felvonulók között ott volt a két védnök, dr. gróf Bethlen István és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, valamint az egyik első hazai tévésztár, a 70. évében járó Ernyey Béla, 38 évvel fiatalabb feleségével a karján. A menet vonulását több ezren követték végig a mintegy két kilométeres úton.

A szombati felvonulás a legszínpompásabb része volt a hatodik alkalommal megrendezett Romantikus reformkor című rendezvénysorozatnak, ami az idén már egy héten át tartott.


A felvonulást követő megnyitón Schmittné Makray Katalin méltatta a rendezvényt és általában a fürediek munkáját. Mint elmondta, példát adnak azzal, hogy nemcsak ápolják a reformkor emlékét, hanem tetteikben követik  is az elődöket. Bethlen István egyenesen az ország példaképének nevezte Füredet, mert dr. Bóka István polgármester irányításával igazi összefogást tudtak teremteni a közös munkára, a város fejlesztésére és a hagyományok ápolására.

Mint Rádóczy Andrea, a programot hat éve szervező Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, kezdetektől alapvető céljuk volt, hogy a város minél több lakóját, szervezetét bevonják a program megszervezésébe, lebonyolításába.

A tucatnyi kísérőrendezvény mellett a hétvégén koncertekkel, színpadi produkciókkal, táncműsorokkal, előadásokkal, divatbemutatóval, borkóstolóval, vásárral, bállal idézték meg a 19. századot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!