Jelentjük, tovább virágzik!

Veszprém - Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, a parlagfű is ki-és bevirágzott már a Füredidomb határába. A magántulajdonban lévő méteres gaztenger továbbra is nő a város szélén, az önkormányzat illetékese pedig nem kíván folyamatban lévő ügyről nyilatkozni. Szívjuk hát a pollent továbbra is!

Szausev Xénia


Sikerült elérnünk a parlagfű témával foglalkozó Sebestyén Violettát, az önkormányzat egyedüli környezetvédelmi ügyintézőjét. A polgármesteri hivatal dolgozója, miután sérelmezte, hogy megírtuk,  pénteken délután 2 órakor nem volt elérhető, azt közölte, nem kíván folyamatban lévő ügyről tájékoztatni. 

Ezután a jegyzői irodához, az aljegyzőhöz irányított minket, de õt telefonon nem értük el. Másik kollegája pedig Károlyi Zoltán környezetvédelmi ügyintézőhöz továbbított, aki szintén Sebestyén Violettát jelölte meg az ügy illetékeseként.

"Folyamatban lévő" ügyről szólván fotósunk ismét a helyszínre ment, ahol továbbra is csokrokban áll a parlagfű és a gaz.

Július elseje - ez volt az utolsó határidő, azóta büntetik azt a telektulajdonost, akinél parlagfüvet találnak. A bírság nagysága a telek méretétől, fekvésétől is függ. A kiszabható büntetés 15 ezer és 5 millió forint között alakul.

Veszprémben majdnem mindenütt, ahol friss és/vagy felforgatott föld van, burjánzik a parlagfű, és kíméletlenül nyomja el a nemes növényeket. A fentebb említett terület magántulajdonban van, de közigazgatásilag Veszprémhez tartozik: a Baumax: áruházat akar nyitni. Ennél azonban nagyobb területre lenne szüksége, amit még nem kapott meg, így átmeneti hasznosítás során került oda a sitt, a szennyvízcsatornázás "mellékterméke", majd a parlagfű..

Az áruház megépítéséhez úgynevezett rendezési módosítási terv kell, amely összefügg a 8-as út fejlesztésével, és így máris bonyolódik a történet, okot azonban nem adván arra, hogy elhanyagolt legyen a környék.

Az önkormányzat azonban vagy lakossági bejelentésre mozdul,  vagy maga a hivatal szakemberei járják a várost, és ahol kell, felszólítanak a kaszálásra. Ha nem kaszál a "bűnös" záros határidőn belül, akkor büntet a hivatal és kényszerkaszálást végeznek (melynek költségeit a vétkessel fizettetik meg). A városrészi területről azonban úgy tűnik és látszik is, hogy nagyon is megfeledkeztek.

A parlagfűre a magyar lakosság körülbelül 50 százaléka érzékeny, ami messze a legmagasabb arány a vizsgált európai államok között.  Bár az érzékenység nem jelenti azt, hogy minden második ember allergiás is a parlagfűre Magyarországon, ám mivel az allergiás megbetegedés első lépcsője az érzékennyé válás,  nagy az  esélye az allergia kialakulásának is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!